BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Valósággá vált a rémálom, kiszivárgott a levél: 8000 dolgozó kerül utcára, kiküldték a végkielégítés részleteit – elkezdődött, amitől mindenki tartott

A Meta szerdán több ezer alkalmazottját értesítette e-mailben pozíciójuk megszüntetéséről. A leépítés a vállalat mintegy 10 százalékát, körülbelül 8000 állást érint.

A Meta Platforms szerdán több ezer alkalmazottjának küldött e-mailben jelentette be, hogy megszünteti a pozíciójukat. A vállalat a létszámcsökkentést a hatékonyabb működés folytatásával és más, jelentős beruházásokkal indokolta, elsősorban a mesterséges intelligencia területén zajló fejlesztésekkel.

New,York,,Usa,,1.,March,2022:,Meta,Or,Metaverse,Logo A Meta 8 ezer állást szüntet meg a hatékonyabb működés jegyében
Fotó: kovop / Shutterstock

Az érintetteknek küldött levélben a Meta vezetése köszönetet mondott a dolgozók eddigi hozzájárulásáért. „Sajnos a mai átszervezés részeként az ön pozíciója megszűnik” – áll a Business Insider által látott szövegben. A levél szerint a dolgozók a mai naptól nem munkavégzéssel járó felmondási időszakba kerülnek, amelynek végéig teljes fizetést és juttatásokat kapnak, de belső rendszereikhez már nem férnek hozzá.

A cég hangsúlyozta, hogy az elbocsátások lehetővé teszik más területek erősítését. A leépítés a Meta mintegy 78 ezer fős globális létszámának körülbelül 10 százalékát, nagyjából 8000 állást érint. Emellett a vállalat több mint 7000 munkatársat helyez át új, mesterséges intelligenciával kapcsolatos projektekre. A Meta nem kívánta kommentálni a hírt.

Folyamatosak a leépítések a Metánál

A Meta az elmúlt években már több hullámban csökkentette a létszámot. A metaverzumhoz kapcsolódó projekteken dolgozó munkatársak mintegy 10 százalékát küldték el januárban,  ami körülbelül ezer embert jelentett a Reality Labs üzletágban. Márciusban újabb több száz dolgozót bocsátottak el a Facebook, a Reality Labs, az értékesítés és a globális működés területéről.

A vállalat emellett a külsős beszállítók szerepét is csökkenti. A tartalommoderálás egy részét korábban alvállalkozók végezték, ezt azonban egyre inkább a mesterséges intelligenciára bízza a Meta. Ez nemcsak költségcsökkentést jelent, hanem azt is, hogy 

a cég a működés szinte minden területén automatizálást próbál bevezetni.

A legfrissebb éves jelentés szerint a Meta 2025 végén világszerte 78 865 embert foglalkoztatott, szemben a 2022. végi 86 482 fővel. A járvány utáni technológiai fellendülés idején a vállalat gyors ütemben bővítette az állományát, most azonban ennek jelentős részét visszavágja.

Zuckerberg első számú célja jelenleg az, hogy a Meta erősebb szereplő legyen a mesterséges intelligencia piacán. A cég néhány hete elején mutatta be első jelentősebb új MI-modelljét azóta, hogy nagy költséggel megszerezte a Scale AI korábbi vezetőjét, Alexandr Wangot. Ez azt jelzi, hogy a vállalat nem pusztán fejlesztési versenyt fut, hanem vezető pozíciót akar kiépíteni egy olyan piacon, ahol jelenleg más szereplők diktálják a tempót.

Brüsszel elmeszelte a Metát, mert nem tesz a kisgyerekek facebookozása ellen
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a Meta megsérthette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós szabályozást, mert nem akadályozza meg hatékonyan, hogy 13 év alatti gyerekek használják a Facebookot és az Instagramot. Brüsszel szerint a vállalat nemcsak a korhatár alatti felhasználók kiszűrésében maradt el a várttól, hanem a bejelentési rendszerét is úgy alakította ki, hogy az nehezen használható legyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.