A Csemege Szupermarketek Rt. mai közgyűlésének napirendjén az igazgatóság átalakítása is szerepel. Ezzel kapcsolatban úgy értesült lapunk, hogy Házi Zoltán elnök-vezérigazgató lemond, az igazgatóságból egy belga szakember is távozik, helyére a tulajdonos Denis Moisand-t delegálja, aki jelenleg igazgatói pozícióban van a társaságnál.



Tudomásunk szerint Házi ugyan a Csemege tulajdonosával kötött megállapodás szerint a továbbiakban mint tanácsadó vesz részt a cég munkájában, de az eseményekből nyilvánvaló, hogy a belga Ransart SA már korábban eldöntötte: saját emberét hozza a vállalat élére. A szintén a Delhaize csoporthoz tartozó Profi és Cora hálózat vezetői sem magyarok. Belga sajtóinformációk szerint a Ransart a közelmúltban beolvadt a Delhaize csoportba, így a három hálózat Magyarországon tulajdonképpen egy kézbe került.



A Ransart és a Delhaize közti kapcsolatok egyszerűbbé tették annak a -- még a Meinl-időkben született -- tervnek a kivitelezését, hogy a Cora, a Profi és a Csemege hálózat közös beszerzési társaságot hozzon létre. Ehhez a Gazdasági Versenyhivatal január végén adta hozzájárulását, s februárban Provera néven meg is alakult a társaság.



A Meinl-színek lassan eltűnnek a Csemege-boltok fölül, miután a tulajdonos Magyarországon is meghonosítja a Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban elterjedt szupermarket-hálózatát, a Matchot.



Az első Match júliusban nyílt a Miskolc Plazában és a Szeged Plazában, s a korábbi tervek szerint még ebben az évben Kaposvár és Nagykanizsa is gazdagodik egy-egy új szupermarketnévvel.



A franchise-partnerek keresését még a Meinl-időkben kezdte el a Csemege, amely az elmúlt év végén már 26 partnerbolttal dolgozott; ezek közel 5 milliárdos árbevételt értek el. Az idei terv szerint a franchise-rendszer révén a mintegy 100 Csemege-üzlet és 60 Jééé diszkont mellett 40-re bővül a partnerboltok száma.