BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Francia beruházás Vasváron

Négy év alatt 20 millió euró beruházással autókipufogó-gyár épül az országos átlagot meghaladó munkanélküliségű Vasváron. A termelés két év múlva indulhat meg az új üzemben.

Az 51 százalékig a Peugeot tulajdonában lévő Faurecia Industrie 20 millió euró befektetésével autókipufogó-gyárat létesít Vasváron. A zöldmezős beruházás 2001-ban indul, s egy 10 ezer négyzetméteres üzemcsarnok létesítésével kezdik meg, amelyben a termelés 2002-ben 120-150 fővel indul meg. A tervek szerint a gyár 2005-ben már 400 alkalmazottal másfél millió kipufogóelemet gyárt majd, elsősorban a GM/Opel, az Audi és a Volkswagen számára, de Jean-Pierre Buchwalder, a cég európai igazgatója szerint további megrendelőkre is számítanak.
A helyi önkormányzat öt évre iparűzésiadó-mentességet nyújt a beruházónak, további három esztendőre pedig 1,8 százalékban maximálta az iparűzési adó mértékét. Ezenfelül a 4,5 hektáros földterület használati jogát ingyen bocsátotta a Faurecia számára, és öt évig opciós vételi jogot is biztosított.
Miután az ötezer lakosú városban a munkanélküliség aránya a Vas megyei átlag kétszerese, és meghaladja az országos mutatót is, a területfejlesztési és foglalkoztatási támogatások kedvezményezett területei közé sorolható. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a francia cég jó eséllyel pályázik a Gazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési célelőirányzatából, illetve az aktív foglalkoztatási célelőirányzatból elnyerhető támogatási összegre. Emellett, mivel a beruházás meghaladja a 3 milliárd forintot, részesülhet a tízéves társaságiadó-mentességben is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.