Az idei, még nem végleges adatok szerint 1,1 millió motort állít elő Győrben az Audi, mintegy 10 százalékkal többet a múlt évinél. Jövőre várhatóan 1,3 millió motort gyárt -- jelentette be a tegnapi sajtótájékoztatón a cég egyik ügyvezetője, Rolf Degener. A jövőre tervezett motorgyártást a teljes konszern modelljeire előre jelzett keresletnövekedés alapján irányozta elő az Audi. Elsősorban az új, legkorszerűbb technikát képviselő, 4 hengeres dízelmotorokkal ellátott járművek lesznek várhatóan kelendőbbek, ezért a jövőben évi mintegy 300 ezer ilyen motor készül a kft.-nél. Ezeket eddig csak az Audikhoz szállította a gyár, rövidesen viszont ellátja a konszern többi autóját, a Volkswagent, a SEAT-ot és a Skodát is.
A járműgyár az idén 55 ezer TT-t állít elő, ebből 30 ezer Coupét és 25 ezer Roadstert. Eddig összesen mintegy 100 ezer TT készült Győrben. A járműgyártásnál az elmúlt évhez képest 7 százalékos a növekedés.
2001-ben a tervek szerint ugyancsak az ideivel megegyező számú jármű készül, 40 ezer TT, valamint a jövő év első negyedének végén beinduló Audi A3-asból 15 ezer darabot gyártanak Győrben.
A kft. árbevétele -- a tavalyit mintegy 7 százalékkal meghaladva -- 6 milliárd márka lesz. A cég az idén 500 millió márka értékű beruházást valósított meg Győrben, s ugyanennyi a jövő évi terv is. Jelentős összegeket fordítottak a motorgyártás bővítésére és az A3-as előállításához szükséges pótlólagos beruházásokra, ami a teljes összegből 25 millió márkát tett ki.
A társaság járműgyára három műszakban, esetenként hét végén is termelve, teljes kapacitással dolgozik -- felelte Rolf Degener a Világgazdaság kérdésére annak kapcsán, hogy az Audi A3-as győri -- évi 15 ezer darabszámos -- gyártásának jövő évi beindulása ellenére miért csupán 55 ezer autó készül összesen? Az ügyvezető elmondta, hogy az autógyártás megkezdésekor 30 ezres kapacitást építettek ki, ehhez méretezték annak ellátórendszerét is. Később minden lehetséges eszközt igénybe vettek az 55 ezres kapacitás megteremtéséhez. További bővítés csak újabb gyártócsarnok építésével lenne lehetséges. A TT sportautók iránti keresletalakulásról azt mondta, hogy ezen kategóriában a kezdeti óriási igényt -- a nem sportmodelleknél, mint például az A3-asnál tapasztaltakkal szemben -- egy rövidebb értékesítési stabilizálódás követi, majd csökken a kereslet. Így történik, történt ez az Audi TT-nél is. A társaság jövőre tehát némileg szerényebb kereslettel számol, ezért terveznek 40 TT-t gyártani.