Szakmai fórum a szezon előtt
Bár még mindig sok a panasz az utazási irodákra, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek (FVF) nincs arra lehetősége, hogy az eddiginél alaposabban ellenőrizze ezeket a vállalkozásokat - közölte lapunk érdeklődésére Dienes Katalin, az FVF főtanácsosa. E munkában viszont a közös fellépés az önkormányzatokkal, az APEH-hel, a közlekedési felügyelőséggel, valamint a rendőri és vámszervekkel erősíti tevékenységük hatékonyságát. A korlátozott lehetőségek miatt az együttműködés fontos az FVF számára.
A főfelügyelőség idei programját a napokban hagyja jóvá a Gazdasági Minisztérium (GM). A terv szerint ebben az évben is átfogó vizsgálatot tartanak az idegenforgalmi főszezonban, júliustól októberig. Emellett számos helyi vizsgálatot is elvégeznek a területi felügyelőségek. A társszervekkel együtt ellenőrzik a vendéglátóegységeket, szálláshely-szolgáltatókat, taxisokat, utazási irodákat, idegenvezetőket.
Az elmúlt évet összegezve Dienes Katalin elmondta: az utasoktól érkező bejelentések általában az egyes irodák megbízhatóságát, szakmai színvonalát kérdőjelezik meg, gyakran a személyzet magatartását, illetve a szerződésben vállaltak és a teljesített szolgáltatások közötti eltéréseket kifogásolják. Általában nem megfelelő az utazási irodák panaszügyintézése, probléma van a jegyzőkönyvek felvételével is. Sokszor szakképzetlenek a kitelepített idegenvezetők, előfordul, hogy nem beszélik megfelelő színvonalon az adott ország nyelvét. Arra is volt példa, hogy a cég vezetője nem elérhető a főszezonban.
Az utazási irodák anyagi helyzetének, illetve elmaradt tartozásainak vizsgálata nem a főfelügyelőség hatásköre, így adott esetben az ilyen jellegű követelések kielégítésében nem tudnak segíteni. A szerződésben foglaltak hibás teljesítésekor pedig az utasoknak bíróságon vagy a békéltető testületeknél van lehetősége a kártérítési igény rendezésére. Érdemes alaposan áttanulmányozni az utazási irodák prospektusait, hiszen ezek jogi szempontból ajánlatnak minősülnek, és a létrejött szerződések részét képezik - javasolja Dienes Katalin. Azt sem árt tudni, hogy kivel kerül szerződéses jogviszonyba az utas, hiszen nem mindig azzal az irodával, ahol befizette az utat.
A tavalyi rossz tapasztalatokból okulva a főfelügyelőség még a turisztikai főszezon kezdete előtt szakmai fórumot rendez az idegenforgalmi dolgozóknak abból a célból, hogy fölhívják a figyelmet a kötelezettségekre, illetve a jogszabályokra - közölte érdeklődésünkre Huszay Gábor, az FVF főigazgatója.


