BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hivatalos: kinevezték a Budapest Honvéd új elnökét – a külügyminiszter áll a kispesti egyesület élére

Új fejezet kezdődik a Budapest Honvéd történetében: Szijjártó Péter lett az elnök, miközben a klub Szingapúr legnagyobb cégétől kapott támogatást. A Vulcan Shield Global négyrészes megállapodása minden korábbinál nagyobb pénzügyi hátteret adhat a kispestieknek.

Hétfő este nagyszabású eseményt tartott a Budapest Honvéd a Bozsik Aréna VIP-termében, ahol a klub vezetősége több fontos bejelentést tett: ezek közül a legfontosabb az volt, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd új elnöke. A klub ezzel új korszakot nyit, hiszen a politikus a magyar sportélet egyik legbefolyásosabb szereplőjeként érkezik a kispesti egyesület élére – írja a Mandirner.

Hivatalos: kinevezték a Budapest Honvéd új elnökét – a külügyminiszter áll a kispesti egyesület élére
Hivatalos: kinevezték a Budapest Honvéd új elnökét – a külügyminiszter áll a kispesti egyesület élére  / Fotó: AFP

A bejelentésen Leisztinger Tamás, a Honvéd tulajdonosa elmondta: a klub előtt komoly fejlesztések állnak, melyekkel nemcsak a pályán, hanem az infrastruktúra terén is előrelépést terveznek. A tulajdonos szerint a Honvéd 

  • futsalcsarnokot kap, 
  • új csapatbuszt szereznek be, 
  • és egy nagy volumenű beruházás előkészítése is folyamatban van, mely hosszú távon stabilizálná a klub működését.

A rendezvényen az is kiderült, hogy öt főből álló elnökség alakul a klub irányítására. Az elnökség tagja lesz Gergely István, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, aki korábban a Honvéd sportigazgatójaként is dolgozott, továbbá Garaba Imre, a klub legendás korábbi labdarúgója, valamint Gajda Péter, Kispest polgármestere. Az ötödik tag személyét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de a vezetőség szerint rövidesen erre is sor kerül.

A Honvéd jövőjét jelentősen befolyásolhatja a most bejelentett nemzetközi együttműködés is: 

Szingapúr legnagyobb vállalata, a Vulcan Shield Global lesz a klub új főszponzora és mezpartnere. 

A társaság négyéves szerződést kötött a Honvéddal, és a rendezvényen elhangzottak szerint pénzügyi ereje „kétszerese a Molnak”, mely az Újpest főtámogatója. A támogatási megállapodás révén a Honvéd a következő években olyan stabil hátteret kaphat, amellyel ismét a magyar élvonal meghatározó klubjai közé léphet vissza.

A kispesti klubnál évek óta zajlik a megújulás folyamata, a mostani bejelentések pedig azt jelzik, hogy a tulajdonos és az új elnökség komoly terveket dédelget. A Bozsik Aréna átadása óta ez az első alkalom, hogy a Honvéd ilyen mértékű infrastrukturális és pénzügyi fejlesztésről számol be, miközben a csapat a másodosztályban igyekszik visszaverekedni magát az élvonalba.

Leisztinger Tamás lesz a Budapest Honvéd új tulajdonosa

A Leisztinger Tamás üzletember vezette cégcsoport lesz a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának új tulajdonosa. Több hónapos tárgyalássorozatot követően került sor a megegyezésre. A Reditus az elmúlt öt évben folyamatosan biztosította a működéshez szükséges pénzügyi hátteret. „A mostani tranzakció célja, hogy a Budapest Honvéd FC hosszú távú jövője és eredményessége biztosítva legyen, és a következő években is betölthesse a klub azt a szerepet, amellyel az elmúlt évtizedekben hozzájárult a magyar labdarúgás fejlődéséhez” – olvasható a bejelentés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.