BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MVM nem alkuszik

Az MVM Rt. a hét végi tárgyalásokon elzárkózott az áramszolgáltatókkal meglévő hosszú távú szerződések módosításától -- közölte érdeklődésünkre Boross Norbert, a Magyarországi Áramszolgáltatók Egyesületének (MÁE) főtitkára, az Elmű Rt. kommunikációs igazgatója. Mint korábban beszámoltunk róla, a január 1-jén életbe lépett áramtarifák miatti veszteségeiket részben a monopolhelyzetben lévő nagykereskedővel megkötött szerződéseik módosításával kívánták ellensúlyozni.

A tárgyalásokat annak ellenére megtartották, hogy Katona Kálmán, az MVM Rt. elnök-vezérigazgatója közölte: a villamos művek nem kíván egyezkedni a maximált villamosenergia-árak csökkentéséről. A tárgyalásokat most az áramszolgáltatók kezdeményezték, hogy ezzel némiképp enyhítsék a január 1-jével életbe lépett áramtarifák miatti veszteségeiket.
Mint Boross Norbert korábban érdeklődésünkre elmondta, pontos számokat nem tudni még, de az előzetes becslések szerint 20 milliárd forint körüli árbevételtől esnek el a szolgáltatók éves szinten, ami egyes cégeket veszteségessé tesz.
A január 1-jétől érvényes áramárak azonban az MVM Rt.-nek is veszteséget okoznak, a számítások szerint 55 milliárd forint fog az év végéig hiányozni a villamosművek kasszájából. Többek között ezzel indokolták az MVM Rt. vezetői, hogy miért nem áll módjukban engedményt adni a szolgáltatóknak. Mint Gerse Károly kereskedelmi igazgató megjegyezte, árengedményt többnyire a nyereség terhére szokás adni, a költségek terhére alkudozni pedig a villamos művek és az egész villamosenergia-rendszer működésének biztonsága szempontjából lehetetlen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.