Intelligens Microsoft-telefon
Az intelligens telefonok olyan kicsi, de igen sokra képes készülékek, amelyeket beszélgetés mellett adatbázis-lekérdezésre, internetezésre, vagy -- a viszonylag nagy, színes képernyő révén -- videózásra, zenehallgatásra is lehet használni. Mint a Reuters beszámol, előállítási költsége 800 dollár körüli a legfontosabb újdonságot képviselő szoftverrel együtt. A mobiltelefon-piacon ugyanis már vannak olyan készülékek, amelyekkel lehet szörfözni az interneten, kutatni az adatbázisokban, letölteni képeket. Az adatátvitel azonban igen lassú, és az előbbi gépek egyebekben is kevesebbet tudnak, mint a Microsoft most bejelentett, szupergyors új szoftvere.
A Microsoft-fejlesztés mozgósítja az egész szakmát. A világ vezető szoftvergyártója által kifejlesztett programmal, a Stingerrel a dél-koreai Samsung, a japán Mitsubishi és a brit Sendo által gyártott készülékeket töltik fel. Bevezetésében és kipróbálásában olyan nagyágyúk vesznek részt, mint a brit Vodafone, az ausztrál Telstra, a német T-Mobil és a spanyol Telefónica Mobile.
Ugyanakkor a többi jelentős készülékgyártó -- például a Nokia, a Motorola, a Matsushita és a (gyártó üzletágát leadott, de a fejlesztést továbbvivő) Ericsson -- nem csatlakozik a Microsoft-akcióhoz. Ez a megfigyelők szerint egyértelműen jelzi, hogy -- s ezt a Microsoft is jól tudja -- a vezető készülékgyártók is hasonló terveken törik a fejüket. A jelenlegi piaci tendenciák ugyanis arra utalnak, hogy a mobiltelefon-üzletben a jövő nem a "csupasz" készülékeké, hanem a hozzájuk kapcsolódó szoftvereké és szolgáltatásoké. A Nokia és az Ericsson világossá is tette a szakma számára, hogy maguk is aktívan be akarnak kapcsolódni a szoftverek és a szolgáltatások fejlesztésébe.
De nem is elsősorban a készülékgyártók jelentik a nagy kihívást a Microsoftnak, hanem azok a cégek, amelyek szintén az intelligens telefon koncepcióján dolgoznak. Ezek között van az amerikai Psionhoz tartozó Symbian, a szintén amerikai Palm, vagy az i-Mode-ról ismert japán DoCoMo. Mozgolódnak az európaiak is, hiszen a Siemens is hétfőn jelentette be: licencmegállapodást kötött a Symbiannal, hogy az amerikai társaság szoftverét használhassa intelligens telefonjainál.
Ugyanakkor a készülékgyártók is érzik a piaci változások előszelét, hiszen többen is bővítik termelésüket: a japán Sharp a jelenlegi kétszeresére, s ezt főként az USA-ba és Európába küldik az idén nyártól. Ugyanezt teszi a Sanyo és a Toshiba is, s a Matsushita a jelenlegi hatról tíz százalékra akarja növelni globális piaci részesedését.


