BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BSE miatt hiánycikk a strucc

Hiány alakult ki a hazai struccpiacon, amióta az unióban is keresett cikk lett a Nyugat-Európában pusztító állatjárványok miatt. Magyarországon nyolc éve tartják ezt a fajtát, összesen mintegy 400 farmon. A madarak csibéje 30-50 ezer forintba, az ötéves tenyészállat több mint egymillióba kerül. A strucchús kilója 4000 forint körül van, a belőle készült menü legalább 3-4 ezer forint.

A Nyugat-Európából indult állatjárványok miatt más állatok mellett a strucc húsa iránt is megélénkült az érdeklődés. Az állat húsát, tojását, bőrét és tollát egyaránt magasra értékeli a piac. Magyarországon nyolc éve foglalkoznak az strucc tartásával -- mondta érdeklődésünkre Frank László, a Magyar Strucc- és Emutenyésztők Szövetségének elnöke. Az utóbbi időben a strucchús termelése és fogyasztása előtérbe került, hiszen amellett, hogy húsa bioterméknek számít, bizonyos mértékig alkalmas a fogyasztási szokások kisebb módosítására is.
Az országban mintegy 400 strucc-, illetve emutartó van. Többen 3-4 állatot csupán hobbiból, illetve családi haszonra tartanak, viszont a "komoly" farmok állománya 150-200 állatból áll. A napokban befejeződött felmérés szerint a farmerek 2300, továbbszaporításra alkalmas tenyészállatot tartanak. Az idén levágható jószágok száma 7-8 ezer.
A nálunk még különleges állat húsa, csibéje és tojása piacán egyaránt hiány alakult ki, döntően a nyugat-európai export miatt. A kivitelnek mindazonáltal akadálya, hogy még nincs EU-szabvány szerinti vágóhíd -- mondta a szövetség vezetője --, de az is, hogy a szövetség szorgalmazása dacára struccra még nincs hazai állami támogatás. Az elmúlt években talán az tévesztette meg az illetékeseket, hogy a strucctartás valóban jövedelmező, arra viszont nem gondolnak, hogy egy-egy vállalkozás beindítása igen költséges.
A tenyészállatok ára darabonként (a rendelt mennyiségtől és az állat korától függően) a naposcsibéknél 30-50 ezer forint, az ötéves tenyészállatoknál akár 1 millió fölötti is lehet. Az étkezésre vásárolt tenyésztojás darabja átlag 3 ezer forint, a keltetésre szánté 20-30 ezer. Ezek az árak most megegyeznek az európaiakkal.
Frank László szerint a már berendezett farmokon megéri a strucctartás. A vágásra felnevelt jószág húsának előállítása kilónként mintegy 450 forintba kerül, ezzel szemben a színhús nagykereskedelmi ára átlag 2500, a kiskereskedelmi ára 4000 forint körüli.
A hús hasznosítására ma már csaknem száz recept van, ebből 70-80-at tartalmaz az a könyv, amelynek Frank László a szerzője, és a jövő hónapban jelenik meg. E recepteket is felhasználják a balatonfüredi Park Hotelben. A szálloda vezetője, az Astor-Gast ''99 Kft. ügyvezető igazgatója, Boromissza András elmondta: a szezon folyamán számos struccételt kínálnak, éppúgy felszolgálnak az állatból levest vagy menüt, mint bármilyen más húsból. Az árak nem magasabbak, mint az értékesebb sertéshúsból vagy -májból készült ételeknél. A struccragulevest az előző szezon végén 600 forintért, a pörköltet 1000-ért, a steaket 2000-ért kínálták. Egy menü 3000-3500 forintból jött ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.