Az 1835-ben, a németországi Gütersloh településen alapított Bertelsmann AG holdingként működik. 71,1 százalékban a Bertelsmann Alapítvány, 21,4 százalékban a Mohn család és 7,5 százalékban a Zeit Alapítvány tulajdonában áll. Utóbbi kivásárlása folyamatban van, a tervek szerint 2005-re a Bertelsmann Alapítványé lesz a részvények 76,9 százaléka, a fennmaradó részt pedig a Mohn család szerzi meg. A szavazati arány némileg eltér a tulajdonosi szerkezettől, mert 1999-ben Reinhard Mohn lemondott szavazati jogukról az alapítvány javára.
Tavaly a holding forgalma 24 százalékos növekedéssel év végére meghaladta a 16,5 milliárd eurót, ennek egyharmada az USA-ban elért eredménynek köszönhető. További közel egyharmadot hoz a német piac, a többi nyugat-európai ország részesedése 28 százalék. A forgalom alig több mint 7 százaléka jut a világ többi államára, köztük Magyarországra.
A Bertelsmann adó- és kamatfizetés, valamint a goodwill amortizációja előtti működési eredménye (EBITA) 41 százalékos növekedéssel tavaly 1,8 milliárd euró volt. Az idén a korábbi évekhez hasonlóan jelentős összeget, 2 milliárd eurót fordítanak beruházásra, a részvényesek pedig hagyományosan 15 százalék osztalékot kapnak. A cég öt kontinens 58 országában összesen több mint 76 ezer embert foglalkoztat, ezek közel felét Németországban. A Bertelsmann AG világszerte 25 jelentős médiavállalkozásban és számos helyi érdekeltségű médiában bír meghatározó részesedéssel. A portfóliót hét önálló szakterületre osztották.
A könyvkiadással foglalkozó müncheni Bertelsmann Buch AG a világ egyik legnagyobb kiadójaként tulajdonosa a Random House-csoportnak, a Goldmann kiadónak, de többségi részesedése van a Berlin kiadóban és több spanyol cégben is. A világ tizenhárom országában van jelen. A lapkiadásra és on-line szolgáltatásokra koncentráló hamburgi Gruner+Jahr AG 74,9 százalékban a holding, a fennmaradó részben a Jahr család tulajdona. A társaság piacvezető német magazinok, például a Stern, a Schöner Wohnen és a Geo kiadója, további 13 országban bír lapokkal. A New York-i központtal működő, zenekiadással foglalkozó BMG tizenegy leányvállalata által a világ 56 országában aktív, az USA-ban a szólólemezek piacvezetője, az albumok terén pedig a második. A BMG-hez tartozó Sonopress a világ legnagyobb CD-ROM-előállítója, CD-lemezek gyártásában a harmadik a világpiacon.
Az európai kereskedelmi rádió- és tévétársaságok legnagyobbikának számító, de a műsorkészítésben és -kereskedelemben is érdekelt luxemburgi RTL-csoport közel 60 százalékban ugyancsak a holding érdekeltségébe tartozik, amelynek így közvetlen tulajdona van többek között a német VOX-ban, a brit Channel 5-ben, a párizsi RTL és Fun Radióban. A nyomdaiparban, multimédiás és informatikai alkalmazások terén, valamint naptárok és más alkalmi kiadványok piacán meghatározó szereplő a holding százszázalékos tulajdonában levő Bertelsmann Arvato AG, amelynek Európán kívül Japánban, Szingapúrban, az Egyesült Államokban és Kolumbiában vannak érdekeltségei.
Ugyancsak a holding kizárólagos tulajdonában áll a magyar piacról már kivonult, könyv- és zeneklubok működtetése mellett a Bertelsmann-ügyfélszolgálatot ellátó és az elektronikus kereskedelemben is pozíciókat szerzett DirectGroup Bertelsmann, amely huszonnégy országban aktív, 28 milliós tábort maga mögött tudó könyvklubja pedig legnagyobb a világon. A berlini székhelyű BertelsmannSpringer szakkiadó műszaki, orvosi és egyéb tudományos, valamint üzleti, építési és közlekedési szaklapjaival a német piac meghatározó szereplője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.