BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gazprom: nem a Turner-ajánlatra

Az NTV televízió egy részére tett amerikai vételi ajánlat a Financial Times tudósítása szerint politikai körökben nacionalista megnyilvánulásokat is kiváltott. A Gazprom által átszervezett tévécsatorna új vezetője azonban a The New Timesnak adott nyilatkozatában főleg a felkínált vételárat kevesellte.

Nem fogadja el Ted Turnernek az NTV független televízió részvénycsomagjára tett ajánlatát Alfred Koh, a Gazprom-Media, az orosz gázipari óriás leányvállalatának vezetője. Koh a The New York Timesnak adott nyilatkozatában kijelentette: Turner túlságosan kevés készpénzt ajánl és nem ért egyet azzal, hogy a Gazprom a múlt héten leváltotta a csatornát sikerre vivő régi vezetést.
Az NTV igazgatótanácsának jelenlegi elnöke szintén a Gazprom által puccsszerűen végrehajtott vezetőváltással került pozíciójába (VG, 2001. április 4.). Koh ugyanakkor rámutatott, hogy Turner ajánlatával kapcsolatban még számos nyitott kérdés van, ám a maga részéről csak akkor ül tárgyalóasztalhoz, ha a műsorkészítés általa támogatott vezetői a helyükön maradnak.
Turner szóvivője szerint a Gazprom még nem válaszolt hivatalosan az amerikai médiamágnás ajánlatára, hozzátéve, hogy a tárgyalások a számukra kívánatosnál sokkal lassabban haladnak.
Turner a Gazpromtól az NTV 30 százalékát venné meg 60-70 millió dollárért. Ezt elősegíthetné Vlagyimir Putyinnak az a minapi javaslata, amely liberalizálná az orosz társaságok részvényeinek külföldi forgalmazását (VG, 2001. április 12., 14. oldal). Ennek előkészítésre Putyin e hét elején külön munkabizottság felállítását kezdeményezte, amit az orosz szövetségi értékpapír-piaci bizottság is támogat.
A Financial Times jelentése szerint ugyanakkor az orosz parlament a médiavállalkozásokban való külföldi részvétel korlátozásáról szóló törvényjavastalot fontolgat. A Kremlhez közel álló politikai körök egyik javaslata szerint a külföldi tulajdont 50, a másik szerint 25 százalékban kellene korlátozni. A liberális Jabloko párt pedig az orosz állam által ellenőrzött médiatulajdon alternatív szabályozását tartaná kívánatosnak.
A kérdés Murtaza Rakimov, a Baskír Autonóm Köztársaság kormányzója fellépése nyomán került napirendre, aki annak érdekében, hogy a "nemzeti csatorna Oroszországé maradjon", felvetette, szerezzék meg a helyi vezetők az NTV többségét. Az orosz média külföldi tulajdonlásának korlátozása előreláthatólag április 25-én kerül a duma elé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.