BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vagyonvesztő vállalkozók

Főleg az internetes szupervállalkozások főnökei estek vissza a gazdagodási versenyben -- derül ki a Reuters legfrissebb összeállításából. Tavaly a szupergazdagok közül az ázsiaiak vesztették el a legtöbb vagyonukat. A nyugat-európaiak viszont további erős gyarapodásra számíthatnak az idén.

Lelassult a gazdagok vagyongyarapodásának üteme a múlt évezred utolsó esztendejében -- adta közre a számukra "sajnálatos" hírt a Reuters. Míg 1999-ben 18 százalékkal, 2000-ben csupán 6 százalékkal lettek tehetősebbek mindazok, akik annak előtte sem szűkölködtek.
A hirtelen pénzügyi csúcsra került mintegy 260 ezer dotcom-mágnás közül 80 ezer veszítette el gyorsan szerzett vagyonát, de a gazdasági élet mozgása a média és a technológiai ágazatok elitjeit sem kényeztette el.
A "nagy értékű" -- értsd: 1 millió dollárnal több személyes vagyonnal bíró -- embertársaink javainak összes értéke globális szinten 27 trillió (!) dollárra emelkedett 2000 folyamán. Összehasonlításképp: a nehezen felfogható összeg nagyjából a világ teljes nyugdíjalapjának kétszeresét teszi ki. E tengernyi pénzen 2000-ben 7,2 milliónyian osztoztak: ennyi volt tavaly a világjóléti felmérésnek nevezett, minden évben megismételt kutatás tegnap nyilvánosságra hozott adatai szerint a gazdagnak tekinthetők száma.
Ez a réteg egyébként a múlt év során 2,9 százalékkal szaporodott. Egy közepes magyar város lakosságát tenné ki a felmérés által az "ultragazdagok" -- vagyis 30 millió dollárnál nagyobb személyes vagyont birtoklók -- világszerte összesen 57 ezresre tehető -- igencsak tehetős -- csoportja. Az ő vagyonuk összes értéke 6 százalékkal, 8,37 trillió dollár értékűre növekedett tavaly.
Christopher Humphry, a Cap Gemini Ernst and Young alelnöke a világjóléti felmérés kapcsán rendezett sajtótájékoztatón elmondta: a gazdagsági növekedés lassulása miatt elemzőiknek évi 8-12 százalékra kellett leszállítaniuk a "nagy keresők" piacának bővülésére a következő öt évre vonatkozó becsléseiket.
A milliomosok száma Nyugat-Európában 6 százalékkal, összesen 2,3 millióra nőtt. A dollárban kifejezett vagyonok 7,5 százalékkal, összesen 7,2 trillió értékűre duzzadtak egyetlen év alatt. A Merryll Lynch számítása szerint ez a nagyságrend az 1986-os összvagyoni szinthez képest 441 százalékos növekedést jelent.
Az előzetes becslések szerint a következő öt évben mintegy 46 százalékos gyarapodás várható, és 2005-ben az európai szupergazdagok összesen 10,5 trillió dollárt fognak megtestesíteni. Észak-Amerika 2,5 millió milliomosa összesen 9 százalékkal lett gazdagabb. A tavalyi év vesztesei az ázsiai szupergazdagok, akiknek az 1999-es 22 százalékos kirobbanó növekedéssel szemben tavaly 9 százalékos csökkentést kellett elszenvedniük.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.