BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajban a Compaq és a Hewlett-Packard

Erőteljes profitcsökkenésről számolt be második negyedéves gyorsjelentésében a Compaq Computer Corp. A gazdasági növekedés ütemének várható lassulása miatt az elkövetkező hónapokban is folytatódik az árbevétel csökkenése. A Compaq magyarországi leányvállalata augusztusban közli második negyedéves adatait. Vészjelzést adott a Hewlett-Packard is, amely szintén árbevételének csökkenésére számít, s emiatt újabb hatezer emberétől válik meg.

A Compaq Computer nettó nyeresége 67 millió dollárra, részvényenként 4 centre csökkent április--június között az egy évvel korábbi 21 centről -- számol be a Reuters. A személyi számítógépeknek a világon a második legnagyobb gyártója a szóban forgó időszakban 8,45 milliárd dollár árbevételt ért el, ez alulmúlja a 2000. április--júniusi 10,14, illetve az idei első háromhavi 9,2 milliárdos árbevételt is.
A társaság prognózisa szerint a harmadik negyedév sem lesz jobb, az árbevétel 8,0--8,4 milliárd dollár között, az egy részvényre jutó nyereség 7--9 cent között várható.
Az eredményeket kommentálva a cég elnök-vezérigazgatója elmondta: nem állítható, hogy a globális gazdasági helyzet kedvezett volna a társaságnak. Michael Capellas utalt arra, hogy az első negyedévet Észak-Amerikában szenvedte meg a Compaq, a másodikban a recesszió már Nyugat-Európára, sőt Ázsiára is átterjedt.
Időközben még jobban kiéleződött az árháború is a személyi számítógépek piacán, amelyet a legnagyobb versenytárs, az ugyancsak amerikai Dell indított az év elején. A közelmúltban átfogó szerkezetátalakítást jelentett be a Compaq. Ebben a korábbi túlzott hardvercentrikussággal szemben egy a szolgáltatási és a szoftverágazatnak nagyobb szerepet adó szervezet kialakítását vetíti előre. Az átalakítás és a kedvezőtlen piaci fejlemények miatt a közelmúltig hétezer fős leépítést további 1500 állás megszüntetése követi.
A Compaq Computer Magyarország Kft. marketingigazgatójának tájékoztatása szerint a hazai vállalat második negyedévének eredményeit augusztus végén hozzák nyilvánosságra. Az idei év első negyedében 9,5 milliárd forintos árbevételt ért el a társaság, ez mintegy félmilliárddal több az egy évvel korábbinál.
A magyarországi forgalomban bizonyos strukturális változások történtek, a megvalósított projektek átlagos mértéke csökkent, ami mögött a nagyvállalati és az államigazgatási beruházások visszafogása állt. Ezzel egy időben élénkült a kis- és középvállalati kör által támasztott kereslet, hasonlóképpen növekedtek az eladások az otthoni felhasználói kör által képviselt piacon. Piaci részesedése az idei első negyedévben 21,2 százalék volt, ami 8988 eladott személyi számítógépet jelentett. Ez a darabszám nagyobb, mint a cég három legnagyobb versenytársáé (IBM, HP, Dell) együttvéve.
A Hewlett-Packard anyavállalata a harmadik negyedévben árbevételének 14-16 százalékos csökkenésére szamít. Ezen belül a fogyasztási cikkek üzletág árbevétele 24 százalékkal eshet vissza, ugyanakkor a szaktanácsadási tevékenységből származó bevétel 9 százalékkal bővül. A cég újabb létszámleépítésre kényszerül, a további 6000 álláshely megszüntetésétől éves szinten 500 millió dollár megtakarítást várnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.