BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Határfüggetlen Telenor-hálózat

A Pannon GSM mobilszolgáltató cég bekebelezésére készülő norvég Telenor társaság erre a hétre is beszédtémát ad az üzletembereknek: közölte ugyanis, hogy másik közép-európai érdekeltsége, az osztrák One bevonásával határoktól független telefonhálózatot hoz létre. Eszerint az Ausztriába irányuló, illetve az onnan érkező hívások tarifa szempontjából nem minősülnének barangolásnak.

Egy hónapon belül szeretné aláírni a Pannon GSM 74,22 százalékának megvásárlásáról szóló végleges megállapodást a norvég Telenor társaság, amely ezáltal a magyar mobilszolgáltató egészének a tulajdonosa lenne. Az előszerződés szerint 1,002 milliárd eurót fizet a kivásárlandó holland KPN-nek, dán TDC-nek és finn Sonerának. Az ennek alapján 1,35 milliárd eurós tőkeértékű Pannon GSM megszerzésével a vevő előfizetőinek száma (bő 1,2 millióval) mintegy másfélszeresére nő, árbevétele, illetve nyeresége viszont (a tavalyi adatok alapján) csak 8,5, illetve 11,2 százalékkal.
Az egy hónapon belül véglegesítendő megállapodás még az illetékes hatósági és vállalati jóváhagyásokra vár.
A Telenor tervei szerint nem módosítja, nem is bővíti, hanem inkább erősíteni tervezi a Pannon GSM profilját, hogy az ezáltal az ország piacvezető szolgáltatójává válhasson. A hazai mobiltelefon-piacot pillanatnyialg a Westel Rt. uralja 52,7 százalékkal, utána a Pannon GSM következik 40,1, majd a Vodafone 7,2 százalékkal. (Az adatok a Telenor összefoglalójából származnak.)
A norvég szolgáltató legújabb elképzelése, hogy közép-európai határfüggetlen mobiltelefon-hálózatot hoz létre. Ezt pillanatnyilag két saját érdekeltségére, az osztrák One cégre tudja alapozni, amelyben 17,45 százaléka van, illetve a Pannonra. A határfüggetlen hálózaton belül az Ausztriába irányuló, illetve az onnan érkező hívások tarifa szempontjából nem minősülnének barangolásnak. Kérdés, hogy ez milyen tarifaváltozásokkal jár majd, hiszen -- mint pénteki tájékoztatóján a Telenor Mobile vezérigazgatója kifejtette --, a versenyképes magyarországi tarifa része lenne az itteni piacnövelés eszközeinek. A magyarországi hódítás további eszköze bizonyos tevékenységek, mindenekelőtt a fejlesztések közös végzése lenne.
A tulajdonos más európai és délkelet-ázsiai érdekeltségeinél is a mobilpiacra összpontosít. Pillanatnyilag Európában tíz, Ázsiában négy távközlési szolgáltatóban van részesedése, ám kettő -- a norvég mNorway és a dán Sonofon -- kivételével mindegyikben kisebbségi.
Egyébként éppen a Pannon GSM az első nemzetközi vállalkozás, amelyben a Telenor érdekeltséget szerzett. Ez idő alatt a cégnél szerzett tapasztalatai, a magyarországi makrogazdasági mutatók kedvező alakulása, a piaci versenyt segítő itteni szabályozás és a mobilpiaci fejlődési lehetőségei tették számára vonzóvá a Pannon GSM egészének megszerzését.
A Telenor százalékos érdekeltségei alapján számított előfizetőinek száma a múlt évben 5,86 milliót, az idei első negyedévben már 5,96 milliót tett ki. Tavaly 36,6 milliárd norvég korona bevételből 8,6 milliárdos bruttó nyeresége származott, a Pannonnak 3,07 milliárd forint bevételből 303 milliós profitja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.