A MeH Dunaferr-ről készített jelentése már ismert tényeket tartalmaz. Viszont nincs benne feltüntetve, hogy az milyen források alapján, milyen céllal, milyen alkalomra készült. Visszaköszönnek benne a korábban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. által a vasmű 1996-ban kötött vagyonkezelői szerződésével kapcsolatos vizsgálatok megállapításai, így inkább ezek -- a teljesség igénye nélkül készült -- összegzésének tekinthető.
A tájékoztató szerint az ÁPV Rt. a Dunaferr vezetésének javaslatára írt ki nyilvános vagyonkezelői pályázatot. Viszont Horváth István egy korábbi, a Világgazdaságnak adott nyilatkozatában elmondta: azután határoztak az Acél XXI. Kft. megalakításáról, miután tudomásukra hozták, hogy a privatizációs szervezet vagyonkezelésbe kívánja adni a Dunaferrt.
A jelentésben megjelennek szubjektív megjegyzések. Az egyik ilyen szerint a vagyonkezelői szerződésre igennel szavazók listája alapján óhatatlanul a Tocsik-ügy juthat eszünkbe.
Sazkértők hiányolják, hogy az összefoglalóban nem tér ki rá, miért nem adott hivatalos választ az ÁPV Rt. a vagyonkezelő többszöri szerződésmódosító javaslataira, melyekkel a kormányváltás után a megállapodás vitatott pontjait készek lettek volna átalakítani. Nem esik szó a jelentésben a Dunaferr utóbbi években nyújtott teljesítményéről. Többek között arról, hogy amikor 1999-ben a világ acélipari társaságai a recesszió miatt sorra bezárásra kényszerültek, a dunai vasmű növelte értékesítését. De arról sem, hogy a Dunaferr Rt. felügyelőbizottságának Chikán Attila korábbi és Matolcsy György jelenlegi gazdasági miniszter is tagja volt.
Lapértesülések szerint Keller László szocialista képviselő az összefoglaló ügyében levélben kérdéseket intézett Stumpf István kancelláriaminiszterhez. Többek között arra kér választ, ki vállal felelősséget azért, hogy megalapozatlanul rossz hírbe hozza a Dunaferr-csoport; illetve milyen érdeket szolgál a MeH azzal, hogy a ma 12 ezer embert foglalkoztató vasmű rossz hírét kelti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.