Nemcsak az uniós csatlakozás, hanem az ország energiaimport-függőségének csökkentése céljából is fontosnak tartja a kormány a megújuló energiaforrások arányának növelését -- mondta Glattfelder Béla, s emlékeztetett rá, hogy az európai közösség a mostani átlagos hat százalékról, 2010-re, tizenkét százalékra kívánja emelni ezek arányát. Magyarország is duplázásra készül, a mostani háromról a következő évtizedben hat százalékra növelnék a nap-, a szél-, a geotermikus stb. energiaforrások részesedését a teljes hazai termelésből. A korábbi évek mérlegében a szélenergia eddig nem szerepelt, a most átadott 600 kilowattos kulcsi áramtermelő egységgel törik meg a jég.
A kormány elkötelezettségét jelzi -- a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára szerint --, hogy a kulcsi szélerőmű a maximális, 30 százalékos állami támogatást kapta meg a Széchenyi-program keretében.
Az E.On Hungária Rt. által végrehajtott 200 millió forintos fejlesztéshez a környezetvédelmi és a gazdasági tárca is 32,5-32,5 millió forinttal járult hozzá, utóbbi pedig további 32,5 millió forintnyi kamatmentes hitelt is adott.
A 63 méter magasságban elhelyezett, 44 méter átmérőjű rotorok -- az előzetes mérések alapján -- várhatóan évente 1,2 millió kilowattóra villamos energiát állítanak majd elő, ami nagyjából 750 háztartás éves áramigényét képes kielégíteni. A kulcsi szélerőmű úgynevezett közvetlen hajtásos, ezért lényegesen csendesebb a hagyományos szélerőműveknél, s már óránként 9 kilométeres szélsebességnél is képes energiát termelni.
A Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a megújuló energiaforrások mainál magasabb szintű kihasználása mellett a kormány a korábbinál nagyobb súlyt fektet az energiatakarékosságra. Szemben az 1997-es 15 millióval, tavaly 900 millió, ebben az évben pedig várhatóan 1,5 milliárd forint jut ilyen jellegű fejlesztések, beruházások támogatására.