Egy ausztriai kormányrendelet szerint -- amely vélhetően az osztrák zöldek és a kormány közötti megállapodás eredménye -- az osztrák hatóságok benchmarkvizsgálatot készítenek a volt KGST-országok erőművei körében. Ha az érintett államok valamelyikében csak egyetlen blokknál is olyan kibocsátási értékeket találnak, amelyek nem felelnek meg a jelenlegi osztrák normáknak, az érintett országból megtiltják az importot. Vagyis az osztrák rendelkezés a kollektív bűnösség elvét alkalmazza -- muatott rá Varró László, a Magyar Energia Hivatal vezető közgazdásza. Mint mondta, az ausztriai döntés hátterét ismerők szerint a rendelkezés célja, hogy megakadályozza a kelet-közép-európai országokból származó áramimportot.
Az ügyről szerettük volna az osztrák illetékesek véleményét megtudni, lapzártánkig azonban egyelten felelős kormányhivatalnokot sem sikerült elérnünk.
A MEH vezető munkatársa emlékeztetett, hogy jelenleg több olyan szenes erőmű is üzemel Magyarországon, amely egyelőre nem felel meg az EU-, s így természetesen az osztrák környezetvédelmi normáknak sem. Ugyanakkor a hatályos uniós környezetvédelmi direktíva szerint ezek az erőművek elméletileg 2007-ig működhetnének, kiváltásukra a magyar kormány önként vállalta a korábbi 2004-es időpontot. A kérdéses erőművi egységek felújítására, illetve cseréjére vonatkozó programok előkészítése már megkezdődött, illetve például a Vértesi Erőmű Rt. oroszlányi erőművében már a beruházás kivitelezése is megkezdődött a II. kazán és turbina napokban kezdődött rekonstrukciójával.
A MEH egyébként felajánlotta, hogy összeállít egy anyagot a magyar erőműpark jelenlegi, s a következő években várható környezetvédelmi helyzetével, a folyamatban lévő rekonstrukciós programokkal kapcsolatban, amelyek alapján reálisan megítélhető a magyarországi áramtermlés. Az osztrák hatóság köszönettel vette a felajánlást, de jelezte: nem ők döntenek az importtilalom ügyében.
A magyar hatóságokat egyébként mindeddig hivatalosan nem kereste meg egyetlen osztrák hivatal sem, így vélhetően az interneten, a sajtóban és különböző kiadványokban elérhető információkból dolgoznak az auszrtiai kormány által megbízott "felmérők". A kvázi vizsgálatok Varró László szerint egy-két hónapot vesznek igénybe, ezt követően, vélhetően 2002-től zárják ki a volt KGST-országok erőműveit az osztrák piacról.