BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Danone: zsugorodó hazai tejpiac

Az idén a megszokottnál kisebb ütemben nőtt a Danone-termékek forgalma, de ez elsősorban a magyar tejtermékfogyasztás visszaesésével, és nem a Danone győri gyárának ügyével kapcsolatos -- mondta tegnap sajtótájékoztatóján Kim Small, a Danone Tejtermékgyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatója.

A budapesti vállalkozás élére nemrég kinevezett vezető elzárkózott minden olyan kérdés elől, amely a szintén a Danone-hoz tartozó Győri Keksz Kft.-vel kapcsolatos. Arra hivatkozott, hogy a kekszgyártó az anyacégen belül más részleghez tartozik.
A cég frisstejtermék-gyártásának helyzetéről elmondta: az évet várhatóan 19,6 milliárd forint bevétellel zárják, ami 1,2 százalékkal lesz több a tavalyinál. Ezzel -- állításuk szerint -- a feldolgozott tejtermékek magyar piacán 35 százalékkal részesednek, a hazai forgalomba kerülő gyümölcsjoghurtok 60 százaléka Danone-gyártmány. A cég tavaly 1 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, az idén csak kevéssel többre számítanak. A francia anyacég 1994 óta 7 milliárdot fektetett be tejipari vállalkozásába.
A Budapesten és Marcaliban üzemet működtető kft. 500 embert foglalkoztat. A tavalyi létszámcsökkentés hozzájárult a hatékonyság javulásához -- mondta Kim Small. Az idén nem volt leépítés, viszont -- tette hozzá -- ha Győrött mégis munkaerő-felesleg keletkezik, a termelékenységnövelési stratégia miatt nincs mód átvételére.

Az idén a megszokottnál kisebb ütemben nőtt a Danone-termékek forgalma, de ez elsősorban a magyar tejtermékfogyasztás visszaesésével, és nem a Danone győri gyárának ügyével kapcsolatos -- mondta tegnap sajtótájékoztatóján Kim Small, a Danone Tejtermékgyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatója. Fehér István-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.