A Dunaferr pénzügyi mutatói hónapról hónapra romlanak. Az előző vezetés közel nullszaldós üzleti tervet készített, az új menedzsment ezzel szemben csaknem 3 milliárd forintos veszteséggel számolt. Ehhez képest augusztusban információink szerint már 7,7 milliárd forintos veszteséget prognosztizáltak.
A céghez közel álló források szerint 2 milliárd forintra volna szükség a működés stabilizálásához. Ezzel összefügghet, hogy hivatalosan meg nem erősített információnk szerint október végén egy jelentősebb kötvénykibocsátási akcióról döntenek. Úgy tudjuk, ebben a Magyar Fejlesztési Bank Rt. is részt vesz.
Tarnóczi László, az állami pénzintézet szóvivője érdeklődésünkre ezzel kapcsolatban mindössze annyit mondott, hogy a Dunaferr Rt. mint állami tulajdonban álló nagyvállalat finanszírozása iránt természetesen érdeklődést mutat az MFB Rt.
Szakértők nem tartják kizártnak azt sem, hogy a kötvénykibocsátással bevonható forrással a vasmű körül kialakult helyzet miatt óvatosabb bankok esetlegesen drágább pénzét helyettesítenék.
A Dunaferr vagyonkezelését vizsgáló parlamenti albizottság tegnapi ülésén élénk vita bontakozott ki a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között arról, hogy a vagyonkezelés körülményeinek vizsgálatát lezártnak tekinthetik-e, vagy szükséges volna-e még további személyek meghallgatása. Márton Attila, a testület fideszes elnöke elmondta: sem Szokai Imre, az ÁPV Rt. volt elnöke, sem pedig Lascsik Attila, a privatizációs szervezet volt vezérigazgatója nem vette át a bizottság tértivevényes meghívóját, ezért őket nem tudják meghallgatni. Puskás Sándor, az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának egykori elnöke viszont a jövő héten szerdán áll az albizottság elé. Ugyanekkor tervezik meghallgatni Simóka Kálmánnét, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgatóját.
A kormánypárti többség viszont leszavazta a szocialisták azon javaslatát, hogy a vagyonkezeléssel kapcsolatban még hallgassák meg Chikán Attila volt és Matolcsy György jelenlegi gazdasági minisztert, a Dunaferr Rt. felügyelőbizottságának egykori elnökeit, valamint Mátrai Ferencet, az ÁPV Rt. volt főjogászát és Liszkai Pétert, az ÁPV Rt. volt jogi igazgatóját, illetve Osváth Györgyöt, a vagyonkezelő Acél XXI. Kft. felügyelőbizottságának elnökét. Szalay Gábor MSZP-s képviselő úgy fogalmazott, az albizottság fideszes elnökének és tagjainak egyetlen célja, hogy megakadályozzák Matolcsy György és Chikán Attila meghallgatását, mert az általuk elmondottak esetleg kellemetlenek lehetnek a kormány számára.
Végül az ellenzéki képviselők kivonultak az ülésről, miután javaslataikat kivétel nélkül elutasították. Suchman Tamás szocialista képviselő az ülést követően újságíróknak elmondta: épp azért kezdeményezte Latorczai Jánosnál, a parlament gazdasági bizottsága elnökénél, hogy társelnöki rendszert vezessenek be az albizottságban.
Az albizottság eredetileg megtárgyalta volna a Márton Attila által az eddigi meghallgatások alapján készített összefoglalót, amely szerint a vagyonkezelésbe adás során számos ÁPV Rt.-s belső szabályt, illetve jogszabályi rendelkezéseket is figyelmen kívül hagytak. A testület azonban az ellenzéki tagok kivonulását követően úgy határozott, hogy az összefoglalót Puskás Sándor és Simóka Kálmánné meghallgatása után kiegészítik, s majd ezt követően tűzik napirendre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.