BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biztonsággal hajózható Duna

Holnap hivatalosan is hajózhatóvá nyilvánítják a Dunát, amelynek jugoszláviai szakaszát a két és fél évvel ezelőtti bombázások óta nem lehetett biztonságosan használni. A hajózhatóság azonban egyelőre részleges: bóják jelzik a biztonságos útvonalat.

Eddig a hajók csak saját felelősségükre közlekedhettek a Duna jugoszláviai szakaszán, ahol a meder tele van fel nem robbant aknákkal, s a NATO által felrobbantott három híd roncsaival. A folyamatos haladás akadálya az újvidéki pontonhíd is, amelyet általában csak kéthetente nyitnak fel -- hajónként kétezer márkáért --, s akkor mintegy száz hajó haladhat át. Ennél sokkal nagyobb az a kár, amit a hajóút kieése okoz az Al-Dunát használó államoknak -- elsősorban Romániának, Bulgáriának és Jugoszláviának. Gazdaságaik évente együtt 350 millió, napi mintegy 1 millió eurót veszítenek a folyó hajózhatatlansága miatt. A folyó teljes tisztítása 26 millió euróba kerül. Ebből 22 milliót az Európai Unió ad, négymilliót a Duna Bizottság tagállamai, valamint Kanada és Hollandia.
Az igazi megoldás az lenne, ha a Duna 5 kilométeres jugoszláviai szakaszán ismét felépülnének a hidak -- amit egyébként Belgrád erősen szorgalmaz --, s a folyó a meder teljes megtisztítása után végig hajózható lenne. A Duna Bizottság szeretné elérni az újvidéki városi hatóságoknál, hogy bontsák le a város két részét összekötő pontonhidat, és így biztosítsanak a folyó egyik felén egy 80 méter széles, ideiglenes hajózó útvonalat -- értesült a Bloomberg. Így több vízi jármű haladhatna át, s roncskiemelő szerkezetek is szabadon mozoghatnának.
Addig azonban maradnak a bóják. Mint a COWI-Utiber dán--magyar konzorcium ügyvezető igazgatója a Világgazdaság érdeklődésére elmondta, a vállalat tervei alapján tették részlegesen hajózhatóvá a jugoszláviai Duna-szakaszt. A meder átvizsgálása után és a mindenkori vízállás figyelembevételével a cég útmutatásai alapján helyezik el a bójákat.
Lányi György elmondta, hogy a COWI-Utiber az idén áprilisban nyerte el a Duna Bizottság pályázatát, s kapott megbízást az Újvidék melletti Duna-szakasz mérnöki mederrendezési feladataira. A cég a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítésére, a medertisztításra, a robbanószer-mentesítésre és a roncskiemelésre nemzetközi pályázatot ír ki. A szöveg már részben kész, de még további egyeztetésekre van szükség a jugoszláv hatóságokkal a pályázatban szereplő objektumok pontos leírásáról.
A konzorciumban a COWI cég a többségi tulajdonos. A Dániában mérnöki tanácsadással foglalkozó, kétezer fős társaság korábban a közlekedési tárca tanácsadójaként is működött. A magyar magántulajdonú, százötven fős Utiber évi 700 millió forintos forgalmat bonyolít le, neve elsősorban az autópálya-építések mérnöki munkái kapcsán vált ismertté.
A Duna eddig is biztonságos volt, hajóztunk -- mondta lapunk kérdésére Ulrich István, a Mahart folyami árufuvarozási vezetője. Az Újvidéki Magyar Szó cikkét idézve elmondta: az újvidéki képviselő-testület jóváhagyta a Duna Bizottság és a jugoszláv szövetségi kormány megállapodását, amely szerint január 1-jétől március 15-ig a jelenlegi heti egy alkalom helyett kétszer, utána pedig háromszor bontják szét a hajóforgalom előtt a pontonhidat 22 és 5 óra között. A hajók áthaladási illetékét továbbra is a szövetségi kormány fizetteti a Szabadság híd elkészültéig, de az eddigi egy helyett 0,8 márkát kérnek a jövőben bruttó regisztertonnánként. A Duna medrének tisztítása tavasszal indul.
A Mahartnak jelenleg 12-13 ezer márkájába kerül egy uszályokból és tolóhajóból álló tolatmány áthaladása Újvidéken.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.