BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Versenyjogi kérdőjelek a Ruhrgas sorsa körül

A RAG szénbányászati csoport felügyelőbizottságának csütörtöki ülése várhatóan élénk vita színhelye lesz, ugyanis a csoport arra készül, hogy döntsön a Ruhrgas AG-ben, Európa legnagyobb magántulajdonú gázszállítójában lévő 20 százalékos tulajdoni részesedése sorsáról - írja a Handelsblatt. Az E.On AG törekszik arra, hogy megszerezze a Ruhrgas-részvényeket, s ha ez sikerül neki, tulajdoni részesedése a gázszállító csoportban a jelenlegi 40-ről 60 százalékra nőne.

Fő riválisa, az RWE 30 százalékot birtokol. Ám a RAG bennfentesei úgy vélik, valószínűtlen, hogy a részvényesek végleges döntést hozzanak, amíg nem sikerül tisztázni a trösztellenes vonatkozású ellenvetéseket. A berlini központú szövetségi kartellhivatal a hét végén azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza az E.On arra irányuló szándékát, hogy többségi tulajdonhoz jusson a Ruhrgasban. A hivatal álláspontját azzal támasztja alá, tartani lehet attól, hogy az E.On AG lépése tovább erősítené a piacon máris uralkodó pozícióját. Ezért mindkét vállalatnak lehetőséget adnak az aggodalmak eloszlatására, például azzal, hogy túladnak bizonyos cégeken, és egyéb önkéntes kötelezettségeket vállalnak.

A Handelsblatt szerint a Ruhrgas E.On által tervezett átvétele egyike azon tervezett lépéseknek, amelyek célja a németországi energiapiac átrendezése. Riválisához, az RWE-hez hasonlóan az E.On úgy döntött, hogy figyelmét az energiaüzletére összpontosítja. S ezért az RWE-hez hasonlóan arra törekszik, hogy kiszálljon az olaj területén lévő tulajdoni részesedéseiből. A helyzettel ismerős körök találgatása szerint az E.On valószínűleg a Viterra AG-t (ingatlanegységét), a Degussát (speciális vegyi anyagok) vagy a Stinnest (logisztika) ajánlja fel a Ruhrgas-részvényekért cserébe. Az RWE viszont valószínűleg szigorú kondíciókat szab egy olyan ügylet jóváhagyásához, amely erősíteni fogja fő riválisának pozícióját mind a belföldi, mind a nemzetközi gázpiacon.


A RAG szénbányászati csoport felügyelőbizottságának csütörtöki ülése várhatóan élénk vita színhelye lesz, ugyanis a csoport arra készül, hogy döntsön a Ruhrgas AG-ben, Európa legnagyobb magántulajdonú gázszállítójában lévő 20 százalékos tulajdoni részesedése sorsáról - írja a Handelsblatt. Az E.On AG törekszik arra, hogy megszerezze a Ruhrgas-részvényeket, s ha ez sikerül neki, tulajdoni részesedése a gázszállító csoportban a jelenlegi 40-ről 60 százalékra nőne. VG-összeállítás-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.