A pr-nek rossz a pr-je
Magyarországon 3-5 milliárd forintra tehető a pr-szolgáltatással foglalkozó ügynökségek éves árbevétele. E kommunikációs terület megbecsültsége azonban nem áll arányban piaci súlyával. Az utóbbi időben a sajtóban és a közbeszédben megszaporodtak a szegmenst negatívan értékelő vélekedések, s nem valószínű, hogy a választási kampány évében magától javulna a szakma megítélése. Magyarországon a public relationsnek rossz a pr-je - állapították meg azok a piaci szereplők, amelyek a közelmúltban megalakították a Pr-ügynökségek Kollégiumát. A kollégium célja az ügynökségek érdekeinek védelme és a szakma képviselete.
Rátky György, a Rátky és Társai ügyvezetője, a kollégium egyik alapítója szerint a pr-esek és a média kapcsolata azért nem harmonikus, mert "elmennek egymás mellett": a pr nem azt kínálja, amire a médiának szüksége van, a média pedig sokszor a hírértékű közleményt sem fogadja el, vagy fenntartással kezeli. A kollégium tudatosítani kívánja, hogy a public relations speciális szaktudáson alapuló kommunikációs terület, amelyben a piacot meghatározó ügynökségek szigorú szakmai és etikai normák között végzik tevékenységüket - fűzte hozzá.
A média sokszor a hírérték hiányára hivatkozva utasítja el a pr-kezdeményezéseket. Szántó Péter, a Noguchi ügyvezetője úgy véli, a sajtó joggal nem kíváncsi a sztereotip tájékoztatókra, az adatközlés ma már nem vonzó. Cége, ahol - akárcsak ő - sok volt újságíró dolgozik, a média szemszögéből mérlegel. Tapasztalata szerint száz megszólítottból átlagosan ötvenen jeleznek érdeklődést, ezek fele jelenik meg, és azok kétharmada dolgozza fel a hírt, vagyis az eredmény 15-16 százalékos, ami Szántó szerint jónak tekinthető.
Sós Péter János, a Sós és Forgács tanácsadó ügyvezetője a megbízás elnyerése érdekében a tendereken térítés nélkül prezentált ötletek szervezett védelmét - jobban mondva annak teljes hiányát - látja aggályosnak, hiszen egy kimunkált pr-terv ügynökségi közreműködés nélkül, saját erőből is megvalósítható. A szabályozott üzleti kapcsolatrendszer kialakítását egyébként a kollégium is szorgalmazza. Sós úgy véli, az ingyenes tendereztetés mellé hatékony szerzői jogvédelem járna. Míg Szántó szerint a megbízók főként a publikációk számával mérik a sikert, Sós a kereskedelmi televíziók és a prémium lapok iránti elfogultságot tapasztalja.
Aggályosnak tetszik a pr-munkák elbírálására újabban bevezetett AVE (Advertisment Value Equivalent, hirdetési egyenérték) mutató, amellyel a megbízók az azonos idejű vagy felületű fizetett hirdetések tarifájával vetik össze a pr-ráfordításokat.
Mónus Ágnes, a Graboplastot és a helyi ipari park vállalkozásait kiszolgáló győri TuEgo ügynökség vezetője úgy látja, az EU-csatlakozás közeledtével a kis- és középvállalatoknak jobban fel készülniük a hatékony üzleti kommunikációra, amelyben várhatóan érkező külföldi versenytársaik már kialakult tapasztalattal rendelkeznek.


