Az önkormányzat mindkét esztendőben számít a Széchenyi-terv támogatására is. Az első fél évben - az ez évi várható költségek felére - beadandó pályázat sikere esetén a munka augusztus-szeptember táján indulhat. A második ütemnél is hasonló finanszírozásban gondolkodnak.
A fürdőt üzemeltető Komtermál Kft. adatai szerint 1998-ban 270 ezer vendéget fogadtak, tavaly 320 ezret. A fejlesztések révén 2004-ben viszont 25-30 százalékos vendégszám-növekedéssel számolnak. A polgármestertől kapott adatok szerint 2000-ben Komárom-Esztergom megyében 183 ezer külföldi vendégéjszakát regisztráltak, ebből 83 ezret Komáromban. A fürdőfejlesztés révén a város vendégéjszakái számában javulásra számítanak. A városvezetés úgy véli, hogy Komáromban az idegenforgalom számára jelenleg rendelkezésre álló mintegy 1900 ágy - a kempingekkel együtt -, illetve a vállalkozói szektor várható fejlesztései elegendőek lesznek a növekvő vendégforgalom kiszolgálására.
Kétlépcsős, 300 millió forintos fürdőfejlesztés indul az idén Komáromban, a tervek szerint a megújult, kibővült fürdő és strand 2004-től fogadhat vendégeket - tájékoztatott Zatykó János polgármester. Ebben az évben 150 millió forintból felújítják a medencéket, azokat vízforgatóval látják el, s egy új gyermekmedence is elkészül. Jövőre ugyanekkora összegből bővítik és korszerűsítik a gyógyászati részleget, s készül egy újabb - fedett - gyermekmedence is. Lázár Ildikó-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.