BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

In memoriam Alfred Heineken

A napokban 78 éves korában meghalt Alfred H. Heineken, az amszterdami székhelyű Heineken söripari csoport meghatározó tulajdonosa, egykori főnöke. A sörmárkák földrajzi határoktól való függetlenségét felismerve nemzetközi céggé fejlesztette a nagyapja által 1864-ben alapított hollandiai vállalkozást. Oroszlánrésze volt abban, hogy a sörpiaci világranglistán dobogós helyezést elért társaság visszakerült többségi családi tulajdonba.

A szakmán kívül akkor lett ismert, amikor 1983 novemberében elrabolták, és csak három hét múlva, tetemes váltságdíj ellenében nyerte vissza a szabadságát. Heineken korán felismerte, hogy a jó sörmárkák nem kötődnek szűk földrajzi helyhez vagy régióhoz, azokat "utaztatni" kell. Ennek köszönhetően a Heineken mára a világ vezető nemzetközi sörmárkája lett, amelyből évente 20 millió hektolitert meghaladó mennyiséget gyártanak, több mint 170 országban forgalmazva. A már 110 serfőzdét (köztük a komáromi Amstel sörgyárat) üzemeltető csoportnak emellett még két másik világmárkája is van, az Amstel és a Murphy.

Óvatosságára vezetik vissza ugyanakkor, hogy a Heineken - versenytársainál alacsonyabb árat kínálva - az elmúlt években kétszer is kudarcot vallott a brit Bass Brewery teljes, illetve részbeni megszerzéséért folytatott küzdelemben. A közel 38 ezer fős konszern 2000-ben 7,6 milliárd dollár nettó árbevételt ért el, tiszta nyeresége 584,7 millió dollár volt.

A napokban 78 éves korában meghalt Alfred H. Heineken, az amszterdami székhelyű Heineken söripari csoport meghatározó tulajdonosa, egykori főnöke. A sörmárkák földrajzi határoktól való függetlenségét felismerve nemzetközi céggé fejlesztette a nagyapja által 1864-ben alapított hollandiai vállalkozást. Oroszlánrésze volt abban, hogy a sörpiaci világranglistán dobogós helyezést elért társaság visszakerült többségi családi tulajdonba. VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.