A kereskedelmi törvény létrehozását szorgalmazták tegnap azon a tájékoztatón, ahol az élelmiszeripar és a kereskedelmi láncok piaci kapcsolatáról az FVM Agrármarketing Centrum Kht. megbízásából készített tanulmányt mutatták be. Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet igazgatója elmondta, hogy a 218 élelmiszer-ipari cégtől kapott válasz alapján egyértelmű: az elmúlt években alaposan megváltozott a gyártók és az élemiszer-kereskedelmi cégek üzleti kapcsolata. Újak az erőviszonyok: korábban - amíg döntően az áruelosztás elve és gyakorlata uralkodott - többnyire a gyártók voltak jobb pozícióban. Napjainkban fordított és konfliktusoktól egyáltalán nem mentes a kapcsolatuk.
A GfK szerint 20 évvel ezelőtt az elért üzemi eredmény 80 százaléka maradt az élelmiszer-ipari cégeknél, most már csak 64 százaléka, s az iparági megkérdezettek egy része szerint a helyzet tovább romolhat. A konfliktusok fokozódása jelzi, hogy statisztikájuk szerint a tervezett üzletek 7 százaléka az érdekellentétek következményeként meghiúsul. A hazai gyártású, mintegy 1800 milliárd forintot kitevő élelmiszertömegnél ez adott esetben tetemes nagyság.
Nem véletlen, hogy a megkérdezett élelmiszer-ipari vállalkozások 63 százaléka a kereskedelmi láncoknak fizetendő díjak létezésére és mértékére is panaszkodott. Kifogásolták az úgynevezett listázási díjat, a magas beszállítói költségeket és a kereskedelmi cégek fizetési feltételeit is. Miközben kifogásaikat egyre gyakrabban hangoztatják a különféle fórumokon is, az élelmiszer-iparosok 25 százaléka úgy ítéli meg, hogy nincs más választása, mint elfogadni a kereskedelem ajánlásait. Kétharmaduk szerint a gondok kölcsönös engedményekkel megoldhatók lennének.
A feldolgozóipar azzal néz szembe, hogy Magyarországon öt nagy kereskedelmi hálózat bonyolítja le az élelmiszer-forgalom 62-63 százalékát, míg a beszállítók száma több száz. Az szintén figyelemre méltó, hogy a kiskereskedelemben elérhető nyereség nagysága nemzetközi szinten 4-5 százalékos, ami Magyarországon 2-3 százalékos.
Fehér István
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.