Kátyúban a szélessávú átvitel ügye

Az internettel való ellátottság és általában a kommunikációs infrastruktúra tekintetében Amerika továbbra is az élen áll, egy kritikus generációváltás - szélessávú átvitelre való áttérés - azonban nem akar előbbre jutni. A lakossági előfizetői körben még túlsúlyban lévő modemes kapcsolatokat jobbára a szöveges-állóképes tartalom elérésére használják, de jobb esetben is csak gyenge minőségű hanghoz, vagy elmosódott, darabos mozgást adó videóhoz férhetnek hozzá. Becslések szerint a háztartások 4-10 százalékában ugyan már létezik a szélessávú átvitelre alkalmas hozzáférés, a másodpercenként 2 megabitnél gyorsabb letöltés lehetősége azonban vegyes benyomásokat kelt ebben a körben. Az ismert két legfontosabb gyors elérési mód - a tévékábeles modem, illetve a felgyorsított rézvezetős telefonvonal, a DSL - révén az előfizetőhöz viszonylag gyorsan eljutnak az adatok az internetszolgáltatótól, míg azonban ez utóbbi a globális hálón összegyűjti a keresett tartalmat, addig hosszú másodpercek telhetnek el. A csalódást keltő összesített teljesítmény miatt arra is akad példa, hogy előfizetők sokallják a havi 50 dollár körüli előfizetési díjat, ezért visszaszállnak a régi modemes átvitelre, mert élő tartalmat akkor sem néznének monitoron, ha az még valahogy átjönne a vonalakon.

A kialakult helyzetet tovább bonyolítja, hogy gerinchálózati vagy távolsági optikai szálas átviteli kapacitásból óriási túlkínálat van, mert az utóbbi években hatalmas beruházásokat hajtottak végre, az internetes boom szélessávú változatban való megismétlődésére számítva. A bevételt nem hozó infrastruktúra-felesleget a távolsági átvitelben tevékenykedő cégek évekre előre szóló kapacitáscsere- ("swap"-) ügyletekkel és kölcsönös kapacitásbérletekkel igyekeztek leplezni, aminek során csekkeket állítottak ki egymás számára, esetenként súrolva a könyvelési csalások határát. A trükk kibukott a Global Crossing nevű távolsági vezetékes szolgáltatónál, kiváltva a cég összeomlását. Hasonló műveletekhez állítólag a Quest, illetve a Cable and Wireless is folyamodott.

Tekintettel a gerinchálózati optikai szálas túlkínálatra, illetve az előfizetői szakaszok lehetséges felgyorsítására, egyetlen magyarázat maradt annak megválaszolására, hogy miért késik már hosszú ideje az univerzális szélessávú átvitel bevezetése: baj van a csomóponti kapcsolásokkal. Az egyre nagyobb számú viszonylat közötti, rohamosan növekvő adatforgalmat nem lehet a korábbról ismert elektronikai csomagkapcsolásos átvitellel lebonyolítani, az optikai kapcsolás kiterjesztéséhez pedig nagy horderejű szabványosítási feladatokat kellene megoldani (ezek mibenlétéről található egy anyag a címen). Az egységes műszaki eljárások megteremtése súlyos problémákat vet fel a hálózatszervezés és hatósági szabályozás körében, amelyek megoldása kormányzati beavatkozásért vagy közreműködésért kiált, Washingtonban azonban eddig fagyos fogadtatásában részesült az informatikai és a távközlési vállalatok minden, ilyen irányú felvetése.

Az ipar nem akármilyen személyiségekkel és érvekkel kilincselt a kormányzatnál, illetve a törvényhozásban. Néhány héttel ezelőtt Washingtonban járt a CSPP (Computer Systems Policy Project) nevű ágazati tömörülés több rangos képviselője, közöttük Michael Dell, a nevét viselő cég képviseletében, továbbá Craig Barrett az Inteltől, Christopher Galvin a Motorolától, Lou Gerstner az IBM-től, Lars Nyberg az NCR-től és Larry Weinbach a Unisystől. A fellépést rajtuk kívül a HP, a Cisco és a 3Com is támogatta. Az együttesen előterjesztett érveik szerint az USA olyan feladatok előtt áll, mint a 19. századi vasútépítések, vagy a 20. századi autópálya-építések idején, az infrastruktúra mostani megújításához azonban az amerikai kormányzat részéről "hiányzik egy stratégiai, nemzeti vízió". Az ipar önmagában nem képes lökést adni a szélessávú átvitel elterjesztésének, mert jelenleg súlyos napi árbevételi problémákkal kell megküzdenie, emiatt hiába van karnyújtásnyira az egész ágazat megújítását és egy újabb beruházási-fogyasztási boom ígéretét hordozó technológia, annak áldásos hatásai mégis elérhetetlenek maradnak. A rangos vezetői gárda arra figyelmeztetett, hogy több ország máris lehagyta az Egyesült Államokat, mégpedig jól összehangolt nemzeti fejlesztési stratégiák eredményeként. Az előterjesztésükben hivatkoztak egy OECD-jelentésre, amely az USA-t csak a negyedik helyre teszi a nagysebességű internet elérhetősége tekintetében, Korea, Kanada és Svédország mögött, naponta növekvő lemaradással.

John Chambers, a Cisco elnöke az érvelési készségét maradéktalanul latba vetve kijelentette, hogy az univerzális szélessávú átvitelt ugyanolyan programként kellene kezelni, mint a hatvanas években a holdra szállást. Enélkül - mondta - bajok lesznek az USA versenyképességének megőrzésével, a munkaerő folyamatos képzésével, a termelékenység további emelésével. A Washigtonban kilincselő többi technomogul is világosan kifejtette, hogy az első internetboom öszszeomlása és a terrortámadások által kiváltott recesszión csak a szélessávú átvitel általánossá tételével lehet úrrá lenni. Ez az a technológia - mondják - amellyel újabb lökést lehet adni a termelékenység növekedésének, ezzel lehet elérni, hogy a gazdaság magától erőre kapjon és "harapjon". Ennek elérésére azt javasolták, hogy egy-két éven belül az amerikai otthonok 80 százalékét lássák el legalább 1,5 megabit per szekundumos, az 50 százalékát pedig 6 megabit per szekundumos sebességű hálózati kapcsolattal, mégpedig legalább két szolgáltató (például egy tévékábeles és egy telefonos) által versenyben kínálva. Az évtized végére 100 millió amerikai otthont, illetve kisvállalkozást kell ellátni 100 megabit per szekundumos hálózati kapacitással - követelték az ipari vezetők.

Az univerzális szélessávú átvitel megteremtésének sürgősségét az informatikai és távközlési iparon kívüli körök is sürgetik. Egyesek egy fenyegető ipari "implózió" megelőzése végett követelik az új technológiát, mások a gyengébb gazdasági adottságú városi és vidéki körzetek további elszegényedése elleni hatékony eszközt látnak benne. A Washington Post idézi a Brookings Institution egyik tanulmányát, amely szerint a szélessávú átvitel általánossá tétele önmagában legalább 300 milliárd dollárt adna hozzá évente az USA GPD-jéhez. Mások technológiai szektor ezermilliárd dollárokban mérhető tőkevesztésére figyelmeztetnek, amelynek ellensúlyozására elég lenne az ennek töredékére rúgó állami fejlesztés, illetve adókedvezmény. A San Francisco Chronicle világosan kifejti, hogy az előfizetői szélessávú átvitel hiánya képezi az amerikai gazdasági növekedés szűk keresztmetszetét, a technológia szektor talpra állásának akadályát.

Washingtonban azonban mindennek alig van visszhangja. A technológiapotentátok küldöttségét - közelebbről meg sem nevezett - alacsonyabb rangú kormánytisztviselők és kevésbé befolyásos kongresszusi tagok fogadták. A törvényhozásban a demokraták körében tapasztalható némi érdeklődés, akciót azonban rövid távon ettől sem várnak, mert az egész politikai gépezetet leköti a terrorellenes harc és az Enron-botrány. Az ellentáborban emellett megszólalnak például adófizetői érdekképviseletek, amelyek "hát az mire való?" kérdésekkel intézik el a szélessávú átvitel ügyét és az esedékes technológiaváltás égető problémáit.