Veszélyben a gázpiaci alku
Éves szinten már eddig is több milliárd forinttal növekedtek feleslegesen a fogyasztók költségei, miután a Gazdasági Minisztérium több mint egy hónapja késlekedik kihirdetni az új gázár-szabályozási rendeletet - vélik ágazati szakértők. Varró László, a Magyar Energia Hivatal (MEH) vezető közgazdásza érdeklődésünkre elmondta, a rendelet tárcaegyeztetésen van, ezt követően hirdetheti ki a miniszter.
A MEH csodát tett, hiszen olyan tervezetet készített, amelyet a piac valamennyi szereplője elfogadott - értékelte a helyzetet Dallos György, a Boston Con-sulting vezető tanácsadója. Ezt a konszenzust ráadásul egy kivételes pillanatban sikerült létrehozni: a világpiaci árak olyan alacsony szinten voltak, hogy az új szabályozás bevezetése viszonylag olcsón megoldható volt. A hivatal január 20-án véglegesítette javaslatát, amely a szoros importárkövetés helyett sávos szabályozásra vonatkozik.
A Mol, a MEH, a pénzügyi, a gazdasági tárca és a gázszolgáltatók már tavaly decemberben megállapodtak a fő kérdéseket illetően. A ma ellátási kötelezettséggel rendelkező Mol több kompromisszumot is vállalt, így többek között lemondott arról, hogy az új rendelet a teljes importköltség-követésen alapuljon. Miután az előkészítés során a MEH valamennyi érintett véleményét beépítette a végleges javaslatba, gyors kihirdetésre számított.
A késlekedés több ponton okozott már eddig is többletköltséget a fogyasztóknak. A javaslat előterjesztése óta 2 dollárral drágult a nyersolaj, a kockázatkezelési díj pedig hatványozottan növekszik az olaj és a földgáz drágulásával, négydolláros emelkedés a díj megduplázódását eredményezi.
Dallos György szerint a késlekedés nemcsak további 1 százalékkal növelte a tervezett éves 12,8 százalékos dráguláson felül a fogyasztók költségeit, de veszélybe sodorhatja a példátlan ágazati közmegegyezést. Továbbá akadályozza az ársáv biztosításához szükséges kockázatkezelési szerződések megkötését és a 2003-ra tervezett piacnyitás szabályozási előkészületeit.
Munkatársunktól


