BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb érdeklődők az Andersenre

Az Arthur Andersen (AA) könyvvizsgáló és tanácsadó cég a jelek szerint még a héten tető alá hozná valamely riválisával a felvásárlási megállapodást: A Deloitte & Touche Tohmatsu mellett az Ernst & Young is megjelent a kérők között - adja hírül a Financial Times. Az AA amerikai részlege első lépésben csődvédelmet kérne, majd a vevő megvásárolná az eszközeit. Az így befolyó pénz fedezheti az Enron-ügy nyomán több tíz milliárdos kártérítési követeléseket. Az AA európai és a világ más pontján lévő érdekeltségei azonban a felvásárláskor elszakadhatnak az amerikai központtól. Erről máris számos üzlettárs tárgyal, félve, hogy az Andersen név nyomán a bizalomvesztés őket is utoléri, s netán a központ vagyoni kötelezettségei rájuk is kiterjednek.

Az AA-nál minden tagvállalat önálló jogi személy a saját országában, a központosítás csak szakmai szintű. Az Andersen Worldwide irányításával tehát például a képzés, a kommunikáció és az informatika terén vannak közös területek - állapította meg a Világgazdaság kérdésére az AA londoni központjában a cég európai sajtónyilatkozataiért felelős Anne Groves. Ám nem tudni, hogy feldarabolódás esetén az egyes országokban az érdekeltségek - így a tavaly 6,5 milliárd forintos árbevételt elért AA Kft. is - külön-külön a maguk útját járják-e majd, vagy az európai részleg egyben marad.

Ha a két rivális bármelyikével létrejön az üzlet, kicsi az esélye, hogy az amerikai perek lezárulta után megmarad a 88 éves, patinás Arthur Andersen név. A tavaly 9,3 milliárd dollár árbevételű cég teljes felvásárlása által a tavaly 12,4 milliárdos forgalmú Deloitte felzárkózhatna a 22,3 milliárddal piacvezető PricewaterhouseCoopers mellé. A 9,8 milliárdos Ernst & Young oldalán pedig világviszonylatban a második hely lenne biztosítható.

Mráz Dániel

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.