Az érintettek által meg nem erősített információk szerint harmadik vállalataikban lévő részesedéseik cseréjére készül az európai energetikai szektor egyik vezető vállalata, az E.On és a szénkitermelésben érdekelt RAG holding. A Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) úgy tudja, hogy az E.On a vegyi anyagokat gyártó Degussában lévő 51 százalékos részesedését cserélné el a partnercég Ruhrgasban meglévő 18 százalékára. Az ügylettel a német központú energetikai vállalat döntő befolyáshoz juthatna a kontinens legnagyobb földgázpiacát 60 százalékban ellátó vállalkozásban, és nagyságrendekkel közelebb juthatna a stratégiai tervekben megfogalmazott végső célkitűzéshez, a gázüzletágban megszerzett pozíciójának erősítéséhez.

A feltételezett ügylet részletei a felek nyilatkozattételtől való elzárkózása miatt eddig nem ismertek, de nyilvánvaló, hogy a két serpenyőben szereplő tétel korántsem billenti egyensúlyba a tervezett szerződés mérlegét. Míg a Degussa vezetésének értéke a piaci árfolyamok szerint meghaladja a 3,8 milliárd eurós értéket, addig a Ruhrgas 18 százaléka mindössze kétmilliárd körüli. A rés áthidalására ezért az E.On a fennmaradó kétmilliárd euróról hitelmegállapodást kötne a RAG-gal, értesült a WAZ. A német energetikai óriás egyébként hosszú ideje arra törekszik, hogy a Ruhrgast irányítása alá hajtsa. Ennek jegyében kötött már üzleteket a Vodafone-nal és a ThyssenKrupp-pal is gázpapírjaik megvételéről. A döntő befolyás megszerzése azonban mindeddig a trösztellenes hivatal tilalmába ütközött. Az E.On most a német kormány támogatásában reménykedik mint egyetlen lehetséges megoldásban.

Munkatársunktól