BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővülő foglalkoztatást ígér az új kormány

Az adók csökkentése lendületet ad a gazdaságnak, így több munkalehetőség adódik, és végső soron bővül a foglalkoztatás - olvasható az újonnan hivatalba lépő kormány négy évre szóló programjában, melyet holnap kezd tárgyalni az Országgyűlés. Az új kormány célja az is, hogy a hazai bérek közelítsenek az európai színvonalhoz.

Ahhoz, hogy versenyképes legyen a magyar munkaerő, ingyenessé tennék a középiskolásoknak a nyelvvizsgát, a gépkocsivezetői engedélyt és az európai számítógép-kezelői jogosítvány megszerzését.

A száznapos program részeként 50 százalékkal emelik az egészségügyi dolgozók bérét, azok az ápolók pedig, akik már legalább négy éve ebben a munkakörben tevékenykednek, egyévi bruttó keresetüknek megfelelő "hűségjutalmat" kapnak.

A kabinet tervei közt szerepel az is, hogy teljes idejű munkaviszonynak ismerjék el a gyermekek és az ellátásra szoruló családtagok otthoni gondozását. A munkaviszony-jellegű családi tevékenységek díjazását a minimálbérhez viszonyítva állapítjuk meg, és azt folyamatosan értékén tartjuk - áll a kormányprogramban.

A munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévőket viszszasegítenék a munka világába. A munkaügyi központokban például külön romafoglalkoztatás-szervezők alkalmazását kívánják előírni, miközben gondoskodnának arról is, hogy ne csak az alacsony presztízsű foglalkozásokban találjanak állást. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.