Két vevő a VSZ acélmű hatodára
A kassai VSZ 16 százaléka eladásáról június 10-e körül várható kormánydöntés előtt két vevőjelölt is építgeti pozícióit - jelenti a The Slovak Spectator. A társaságban tavaly decemberben 21 százalék felvásárlásával már 27 százalékkal rendelkező, a Penta-csoport által vezetett, s az Istrokapitál cég mellett a JandT pénzintézetet is magában foglaló konzorcium közölte vételi szándékát. Ezzel lépésre kényszerítette a US Steelt, a VSZ 24,5 százalékával rendelkező, legnagyobb önálló befektetőjét. Mária Machová privatizációs miniszter világossá tette, hogy legszívesebben a US Steelt látná a VSZ többségi tulajdonosának, de az új vevő kiválasztásának fő szempontja az ajánlott vételár lesz. Az amerikai acélóriás konkrét árajánlatot tett. Eszerint a US Steel részvényenként 160 koronás árfolyamon vásárolná meg a pakettet. A VSZ-be 2000-ben beszállt US Steel egyébként a tavaly decemberben eladott csomagra is vevő lett volna, és többször elégedetlenségének adott hangot azért, mert a szlovák gazdasági minisztérium akkor a Penta-konzorcium ajánlatát részesítette előnyben. (VG)


