BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megugrott a Coop Rt. forgalma

Tavaly 13 százalékkal, 260 milliárd forintra növelte forgalmát a Coop-üzletlánc - jelentette be tájékoztatón Bartus Pál, a Coop-Hungary (C-H) Rt. elnök-vezérigazgatója. A csaknem 2150 egykori áfész-boltból álló üzleti csoport két százalékkal növelte részesedését az élelmiszer- és vegyiáru-kiskereskedelemből, mivel a GfK Piackutató Rt. felmérése szerint az áruk 8-9 százalékát értékesítette. Adózás előtti eredménye 2 milliárd forinttal, 5 milliárdra nőtt.

Üzletei együtt az ország második legnagyobb forgalmú szervezetét alkotják, boltjai nagy része franchise-rendszerben működik. Az idén eddig mintegy 150 üzlet csatlakozott a Coop-hálózathoz.

A teljesen magyar tulajdonú C-H a külföldi érdekeltségű láncokhoz hasonlóan mintegy 230 saját márkás árut kínál a lakosságnak. Ezek száma 2002 végére eléri a 300-at - emelte ki Bartus Pál. Forgalom szempontjából az idei év kedvezően indult, enyhén növekvő árak mellett az első három hónapban az előző esztendő azonos időszakához képest 3,5-4,5 százalékos bővüléssel. Így két számjegyű forgalombővülés várható 2002-ben.

Az elnök-vezérigazgató a sajtótájékoztatón írta alá a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel cége szponzori szerződését, amelynek révén a C-H a MOB aranyfokozatú főtámogatója lett. Bartus lapunk kérdésére közölte, hogy cége az olimpikonok felkészülését több tíz millió forinttal támogatja.

Fehér István

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.