BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oroszországban erősít a Délhús

Meg tudná kétszerezni orosz kivitelét a Délhús Rt., amely a volt szocialista országok közül a legtöbb árut ma Romániában értékesíti, viszont fő exportpiacának az uniós államokat tekinti - mondta érdeklődésünkre Lukács György elnök-vezérigazgató a cég tájékoztatóján. Az oroszországi szállítások a rossz fizetési fegyelem miatt jóval kisebbek a lehetségesnél.

A vezérigazgató elmondta, hogy az ország második legnagyobb húsipari vállalataként (a cég piaci részesedése az AC Nielsen szerint 10 százalék körüli) tavaly 20 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Igaz, hogy a húsipart sújtó gondok miatt ez mintegy kétmilliárdos visszaesést jelent, de a cég idei belföldi eladásai már kismértékben javulhatnak, sőt kivitele is bővülhet. Így az árbevételben a szinten tartás a reális cél. Tavaly a kivitt árukból származó bevétel csaknem 40 százalékkal csökkent.

Lukács György tapasztalata szerint a sertésvertikum árait az elmúlt időszakban már nem annyira a takarmányok áringadozása, hanem az európai húsárak befolyásolták. Mindezek dacára a korábban nehéz helyzetbe került Délhús Rt. tavaly - az előző évi mintegy 200 millió forintos veszteség után - nyereséges volt, ám ennek mértéke üzleti titok.

A cégnél tavaly csak az év második felében jelentkeztek azok az előnyök is, amelyek a hároméves stabilizációs program eredményei. Az intézkedések sorában elmaradt az osztalékfizetés, a nyereség döntő hányadát a cég fejlesztésére és a két-három évvel ezelőtt felhalmozott tartozások kiegyenlítésére fordítja. Új, pécsi üzemrésze a napokban kezdi meg nyugat-európai piacokra a gyorsfagyasztott saslik gyártását.

Az 1995-től az osztrák Pankl und Hofmann AG 97 százalékos tulajdonában lévő Délhús Rt. a közelmúltban 2,6-ről 4,5 milliárd forintra emelte alaptőkéjét.

Fehér István

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.