Tízéves terv készül Ferihegy fejlesztésére
A Roland Berger társaság által két hete kezdődött munka arra összpontosít, hogy feltárja a légiközlekedési piac lehetőségeit, a forrásokat, és megjelölje a legfontosabb beruházási pontokat, ezzel közvetve segíthetik a Malév-stratégia véglegesítését. (A Malév a forgalom 50 százalékát adja, ezért meghatározó, hogy milyen fejlődési pályát fut be Ferihegyen.)
Előzőleg két (egy gyorsított és egy másik) közbeszerzési eljárást hirdettek meg, ám egyik sem zárult sikerrel, mert vagy túl magas árat kértek a pályázók, vagy nem vállaltak bizonyos feltételeket. A BA Rt. végül is a Roland Bergert választotta, amely a műszaki terv elkészíttetését is elvállalta.
Turi Ferenc, a tanácsadó cég ügyvezető igazgatója és Szepessy Kornél az előzetes értékelésben azt hangoztatta, hogy egy-két éven belül szükség lesz az árufuvarozó kapacitás bővítésére, illetve egy új cargobázis felépítésére. Az is nyilvánvaló, hogy új utasforgalmi terminál és parkolóház, illetve más szolgáltatóegységek kellenek. Mindehhez biztosan nem lesz elegendő a saját forrás, a 8-10 év alatt szükséges több száz millió dollárt részben a privatizáció során (tőkeemeléssel), részben hitelből remélik előteremteni. Természetesen számítanak a különböző uniós forrásokra is, továbbá arra, hogy különböző, tőkeerős ingatlanfejlesztők és építőipari nagyvállalatok is üzletet látnak a ferihegyi távlati projektekben - mondta mindkét vezető a finanszírozási forrásokra vonatkozó kérdésünkre.
A tanácsadó közölte, hogy a bécsi és a manchesteri repülőtér teljesítményét rendkívül alaposan megvizsgálják. A bécsi a legnagyobb vetélytársa a ferihegyinek a térségben, és lendületesen fejlődik, az angol iparvárosé pedig forgalomszerkezetét és jellegét tekintve (végponti jelleg, nem tranzit) hasonló. Frankfurt ugyancsak mérvadó az általános tendenciák miatt. Az üzemeltető Fraport éppen tegnap közölte, hogy a változatlanul nehéz körülmények közepette növelte profitját és forgalmát az első negyedévben.
A vezérigazgató-helyettes - utalva az előd LRI hibájára - határozottan a mellett foglalt állást, hogy az alapobjektumok, mint például az utas- és cargoterminálok, a leszállópályák, a gurulóutak, csak saját finanszírozásban, a megtermelt tőkéből újulhatnak meg vagy jöhetnek létre.
Mester Nándor


