Ügynökségek toplistája
Az Advertising Age 2001-es forgalmuk alapján az idén is rangsorolta a világ vezető hirdetési ügynökségeit. Az első tíz helyen az erősorrend alig változott, csupán az első és a második helyet cserélte fel egymással a most világelsővé vált WPP-csoport, maga mögé utasítva a True North tavalyi beolvasztása ellenére csökkenő forgalmat produkált Interpublicot. Az AdAge 100-as listájának első tíz helyén három amerikai és három tokiói, illetve két-két brit és francia központú megatársaság osztozik. Közülük öt 2001-ben növelte forgalmát, míg ugyanennyien árbevétel-csökkenést szenvedtek el. A recesszió két japán ügynökséget érintett a legsúlyosabban, mellettük a londoni Cordiant 7 százalékkal, a francia Havas és a New York-i Interpublic közel 2 százalékkal kevesebbet tudott felmutatni. A legnagyobb (6 százalékos) gyarapodást a szintén New York-i ügynökség, az Omnicom mondhatja magáénak. A hazai ügynökségek árbevételei alapján a Maksz által összeállított hasonló rangsor júniusra várható. (VG)


