BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BÁÉV "fürdet" Gyulán

A Széchenyi-terv 400 millió forinttal támogatta az ugyancsak 400 milliós önrészt vállaló Gyula városát a várfürdő fejlesztése céljából. (A saját tőke a helyi önkormányzat 285 milliójából, a társtulajdonosok - a Békés megyei önkormányzat és az Erkel Hotel - 40, illetve 28 milliós törzstőkeemeléséből, illetve a Gyulai Várfürdő Kft. bankhiteléből adódott össze.) A napokban adták át a fürdő 4000 négyzetméteres, felújított gyógyászatát, szabadtéri gyógymedencéit, a ,,víziparadicsomot", az új térburkolati rendszert és egységesített elárusítóhelyeket, valamint az új csúszdát, azaz a beruházás 80 százalékát. A fejlesztéssel augusztus 20-ára végeznek.

A hónapok óta tartó munka során egyetlen napra sem zárták be a fürdőt. A kivitelezés fővállalkozója a békéscsabai BÁÉV Rt., mely az utóbbi évek gyulai fürdőfejlesztéseinek állandó szereplője. Tucatnyi alvállalkozó munkáját vette igénybe, az ország más tájairól is. Az átadáson Szalay Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára bejelentette: a "kassza" kiürülése ellenére is folytatják a Széchenyi-tervet, de a nevét módosítják: a Széchenyi marad, de kis- és középvállalkozói programnak nevezik majd.

Kiss A. János - Békéscsaba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.