Nincs olyan ok, amiért a 2003. január 1-jére tervezett árampiaci nyitást el kellene halasztani - válaszolta lapunk kérdésére Lengyel Gyula, a koalíció energiaipari munkacsoportjának vezetője. Hozzátette: további privatizációs kényszer sincs az állami energiaipari társaságoknál. A nagyfogyasztók az energiapolitika következetes végrehajtását várják az új kormánytól.
Az új villamosenergia-törvény jogszabály-alkotási vitájában kiderült, hogy a legfontosabb energiapolitikai kérdésekben egyetértés van a parlamenti pártok között. Ugyanakkor számos kérdésben nézetkülönbség is mutatkozik a korábbi és a jelenlegi kormánykoalíció között. Lengyel Gyula, az MSZP-SZDSZ energiaipari munkacsoportjának vezetője szerint az egyik legfontosabb különbség, hogy a jelenlegi koalíció a versenykörülmények között is szavatolni kívánja a közüzemi piacon az ellátásbiztonságot.
Hangsúlyozta, hogy az előző kormányhoz hasonlóan fenn kívánják tartani az állami árkontrollt, és az inflációt meghaladó mértékben nem engedik emelkedni az áram és földgáz árát. Emellett pedig további kompenzációt kívánnak nyújtani azoknak, akik különösen nehezen tudják energiaszámlájukat fizetni. Ennek részleteit még nem dolgozták ki, de annyi bizonyos - közölte Lengyel Gyula -, hogy nem az állami vállalatok, az állami vagyon terhére kívánják megsegíteni a rászorulókat. Az elmúlt években - emlékeztetett a kormánykoalíció energiaipari munkacsoportjának vezetője - a Mol Rt.-nek 100, az MVM Rt.-nek 50 milliárd veszteséget okozott, hogy a közüzemi szolgáltatásból származó árbevételük még költségeiket sem fedezte.
Az előző kormányhoz hasonlóan fontosnak tartják a piacnyitást. Lengyel Gyula szerint nincs olyan ok, ami miatt el kellene halasztani a 2003. január 1-jére tervezett piacnyitást, ha mégis közbejön valami, legkésőbb 2003 második felében meg kell kezdődnie a liberalizációnak. Ugyanakkor Lengyel Gyula szerint a piaci verseny kialakulása önszabályozó folyamat lesz, amibe nem célszerű állami eszközökkel beavatkozni.
Legelőbb is valódi versenyzővé kell válni a jelenlegi szolgáltatóknak, termelőknek. A munkacsoport vezetője szerint a kormányzati ciklus végéig minden bizonnyal megmarad a közüzemi piac, bármilyen mértékben nyílik is meg az áram- és a gázpiac.
Az energiaipari munkacsoport szerint a közüzemi piacon "egy az állam által kézben tartott és a fogyasztók érdekében erős MVM-re van szükség", amelynek nincsenek semmiféle különleges előjogai, mert ez a piacgazdasággal nem fér össze. Nem kívánnak módosítani a Magyar Villamosenergia Ipari Rendszerirányító Rt. státusán, vagyis az továbbra is közvetlenül a gazdasági tárca irányítása alatt álló, független szervezetként irányítja a közüzemi és a versenypiacot is.
A Magyar Energia Hivatalt kormányzati ellenőrzés alatt álló, független hatóságként határozza meg a munkacsoport, az azonban egyelőre nincs napirenden, hogy önállóan gyakorolja az árhatósági jogkört, amelyet a jogszabályok jelenleg a gazdasági miniszterhez telepítenek.
Hlavay Richárd
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.