BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átszervezések a Parragh Rt.-nél

Június 30-ig bezárja a Parragh Rt. utolsó szórakoztatóelektronikai termékeket forgalmazó üzletét - tudta meg a Világgazdaság Parragh Lászlótól. Az elnök-vezérigazgató szerint a kiskereskedelem jövedelmezősége nagyon romlik, a bevásárlóközpontok terjedése miatt átstrukturálódik a piac. Ezt követve kezdett a társaság tavaly átszervezésbe, amely még korántsem zárult le.

Az 1989-ben szórakoztató elektronikával indult Parragh cég a szakmában elsőként nem bizományosként dolgozott, hanem saját maga importált. Három ilyen profilú üzletéből kettőt korábban (1992-ben, illetve 1996-ban) bezárt, a harmadikra a hónap végéig kerül sor. A Budapest belvárosában lévő üzlet évi forgalma az 1989. évi megnyitása óta változatlan, 50 millió forint körül van. Ezt a boltot is bérbe adják, lévén az jobban jövedelmező tevékenység.

A Parragh Rt. az üzletek bérbeadására tavaly februárban külön céget alapított. A három ingatlannal bíró cég már az elmúlt évet nyereséggel zárta, annak mértéke azonban üzleti titok. Az anyacégnek a saját üzemeltetésű üzleteken kívül jelenleg két ingatlanja van, mindkettő saját üzemeltetésben. A társaság a csempe és szaniteráruk területén is a nagykereskedelmet és a projekteladásokat erősíti. Kiskereskedelmi üzlete már csak kettő van (korábban nyolc volt, hat tavaly megszűnt).

Mindez része a Parragh Rt. tavaly megkezdett átszervezésének, amely során lefaragták a létszámot, üzleteket adtak el, illetve bérbe, a bérleteket vagy visszaadták, vagy átadták más típusú üzemeltetésbe (például üzletvezetőébe), tevékenységeket vágtak le, szerveztek ki, szüntettek meg, valamint franchise-ba adtak. Mindezek következtében a 35 fős társaság az elmúlt évet az átszervezés költségeivel együtt mintegy százmillió forintos veszteséggel zárta. Az rt.-nek a csempéből és a szórakoztató elektronikából származó 2001. évi árbevétele pedig elérte a 860 millió forintot. Ebben nincsenek benne az új kft.-k árbevételei, amelyekkel együtt mintegy 1,1 milliárdot ért el. Teljes létszáma mintegy 70 fő. Konszolidált adatai azonban nincsenek, ám erre vonatkozóan nincs is igény, hiszen egyszemélyes a tulajdonlás - mondta Parragh László. Mint megtudtuk, az átszervezés még nem zárult le. Ha a piac nem változik, további átalakításokat hajtanak végre.

Magos Katalin

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.