Fizetnie kell a Matávnak
A decemberben életbe lépett távközlési törvény szerint a koncessziós telefontársaságoknak a telefonos internetezésből származó díjakat meg kell osztaniuk az internetszolgáltatókkal. A Matáv ezt eddig úgy képzelte el, hogy a világhálós cégek számlázzák ki a teljes összeget, majd utána adják át az érintett részt. A telefontársaság saját internetes szolgáltatójával ilyen feltételekkel kötötte meg szerződését, a többi társaság azonban a megosztást éppen fordítva tartotta jogosnak, most kettőjüknek adott igazat a bizottság.
A Matáv megkapta a hdb határozatát, amelyet - tekintettel arra, hogy annak halasztó hatálya nincs - végrehajt - mondta Vígné Szalontai Katalin igazgatóhelyettes.
A cég azonban a döntéssel nem ért egyet, ezért jogi lépéseket tesz az ügyben. A Hírközlési Felügyeleten működő döntőbizottság (hdb) döntése ellen a bíróságon lehet fellebbezni, de ebben az esetben is végre kell az abban foglaltakat hajtani.
Az Interdotnet három Vivendi-cég - a V-fon, a Dunatel és a Bakonytel - esetében is élt ilyen beadvánnyal, és hasonló eredményt vár - mondta lapunknak Kormanik András, a társaság üzletfejlesztési vezetője. A GTS-Datanet egyelőre csak a Matáv esetében nyerte meg a vitát, a januártól esedékes elmaradt összeg 100 milliós nagyságú - tudta meg a Világgazdaság Varga Edit pr-menedzsertől.
Kormanik ugyanakkor azt is elmondta, a cégeknek nincs rálátása arra, hogy január óta pontosan mekkora összeggel tartozik nekik a Matáv. Reményeik szerint azonban a megadott határidőn belül a megfelelő összeget megkapják.
Torontáli Zoltán


