BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatékony gyógyítási eljárások

Évtizedek óta tavaly fordult elő először, hogy ezerrel csökkent, 33 ezer volt a rákbetegségben meghaltak száma - mondta lapunk érdeklődésére Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. Szerinte ez a több éve elfogadott, s az orvosok konszenzusán alapuló szűrési ajánlásoknak és a gyógyítóterápia fejlődésének, az előre meghatározott gyógykezelési módszerek alkalmazásának eredménye. Ez azért állítható, mert a rákos betegek környezete nem változott. A gyógyítási metodika mellett szól az is, hogy azokban a ráktípusokban csökkent a halálozás, ahol azt alkalmazzák, a prosztata- és a szájüregi rákos betegségeknél - e területekre még nincs kidolgozott ajánlás - ez a tendencia nem tapasztalható - mondta Kásler professzor.

Az előzményekhez tartozik, hogy az Egészségügyi Világszervezet javaslatára kilenc évvel ezelőtt - a magyar nemzeti rákkontrollprogramban (MNRKP) - meghatározták azt az életformát, amely minimalizálja a daganatos megbetegedések veszélyét.

Kásler Miklós szerint az elmúlt évtizedben számos területen jelentős eredményeket értek el a hazai rákbetegek gyógyításában. Korábban hazánkban kizárólag a méhnyakrákszűrés rendszere épült ki, a rákprogramban vetették föl a sokkal több halálozást okozó, más szervek daganatainak szűrését. A meghatározott időben megismételt szűrések értelme: a betegséget még a tünetmentes állapotban felfedezzék, akkor ugyanis még jók a gyógyulási esélyek.

Az onkológusszakma az elmúlt évtizedben kidolgozta az emlő-, a vastag- és végbélrák, a prosztatarák és a legdinamikusabban szaporodó szájüregi rák szűrésére tett ajánlását. Korábban a hazai pénzforrások mellett a Világbank támogatásával több tízezer embert szűrtek meg, ez év januártól pedig a tízéves népegészségügyi kormányprogram keretében, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezésében megkezdték a 45-65 éves korú nők teljes körű emlőszűrését. Hamarosan megkezdődik a méhnyak-, illetve a vastagbélrákszűrés is.

A napokban Veszprémben tartott tanácskozáson arról számoltak be a szakorvosok, hogy jó iramban folyik a hazai onkológiai intézményrendszer kiépítése. Az orvosok javaslata szerint minden megyében kialakítják az onkoló-giai centrumokat, amelyekben a rákos betegek gyógykezelésére szolgáló kórházi osztályok, gondozók és rehabilitációs egységek kapnak helyet. A szakma a gyógyításhoz szükséges tárgyi feltételek mellett meghatározta a személyi követelményeket is. Az onkológiai orvosi csoport határoz arról, hogy a pácienst hol és hogyan, milyen módszerrel gyógyítsák. Ennek eredményeként egyetlen beteg sem esik ki a szakemberek látószögéből, s az sem mellékes, hogy mindenki a betegsége szempontjából a legmegfelelőbb gyógycentrumba kerüljön, oda, ahol értenek a kezeléséhez.

MUNKATÁRSUNKTÓL

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.