Kelet-európai Metro-terjeszkedés
A világ 15 legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi lánca közül eddig nyolc jelent meg Romániában. Néhányuk már nyitott is üzletet, mások még a piacot mérik fel, de a cégvezetők az eddigi tapasztalatok alapján jelentős üzletépítéseket terveznek - írta a Curieul National című bukaresti lap. A beruházók által kiválasztott területek között van a déli Muntenia, nyugaton Bánát, illetve Erdély, ahol a vásárlóerő más régióknál magasabb.
Elsőként a Metro alapított leányvállalatot Romániában 1996-ban, s manapság azt tervezi, hogy évente négy egységgel bővíti jelenleg 14 tagú hálózatát.
A Penny Market-láncot is üzemeltető REWE-csoport az XXL Mega Discount koncepciót elsőként Romániában vezetné be, s ha sikeresnek bizonyul, az XXL áruházak megjelenhetnek Magyarországon és Olaszországban is. A szintén a REWE-csoporthoz tartozó Billa 1999-ben három áruházat épített Bukarestben, s a közelmúltban nyitotta meg 11. szupermarketjét Iasiban.
A Carrefour tavaly nyitott egy 30 millió dollárba került hipermarketet Bukarest mellett, s további öt áruház építésére készül a román fővárosban. Később az ország minden, 300 ezernél több lakosú városa is a listára kerül.
A húsz országban 350 áruházat működtető Metro AG nemcsak Romániára összpontosít: azt tervezi, hogy 300 millió zlotyt (71,4 millió dollár) fordít Lengyelországban arra, hogy újabb 6-8 áruházat építsen. A csoport 1994-ben szerezte meg a Makro Cash and Carry-láncot, s 2001 végéig összesen 1,04 milliárd dollárt - csak tavaly 110,7 milliót - fektetett érdekeltségeibe. Az év végéig 75 Makro, Real, Praktiker és Media Markt áruháza volt a cégnek az országban, s összesen húszezer embernek adott munkát. Emellett a Moszkvában november óta már két áruházzal jelen lévő cég arra készül, hogy megjelenjen Szentpéterváron is. Itt az év végéig három, a fővárosban pedig további négy egység nyitását tervezi. A 150 millió dolláros beruházássorozat eredményeként egyenként 400 főt foglalkoztató, tízezer négyzetméteres egységek épülnek a tervek szerint, amelyek éves bevétele elérheti a 80 millió dollárt.
A Metro folytatja magyarországi áruházépítéseit. Márciusban kezdték a kecskeméti egység építését, a már működő budaörsinél az eladótér ezer négyzetméterrel - kilencezerre - való bővítése is befejeződött.
VG-összefoglaló


