Lepaktáltak egymással a munkaerőpiac részvevői
Először írtak alá Magyarországon foglalkoztatási paktumot a munkaerőpiac részvevői, a megállapodás alapjául az osztrák és finn minta szolgált. A kemenesaljai kistérség foglalkoztatási paktumhoz összesen 55 szervezet - önkormányzatok, vállalatok, munkaadói és munkavállalói tömörülések, képzési intézmények - csatlakozott pár héttel ezelőtt.
Szándéknyilatkozatukban kijelentik, hogy céljaik közt szerepel a foglalkoztatottsági szint növelése, a munkanélküliség csökkentése, új munkahelyek teremtése. A keretmegállapodásban kijelölték a célcsoportokat is; nemcsak a szociálisan hátrányos helyzetűeken kívánnak segíteni, hanem azokon a fiatal diplomásokon is, akik álláslehetőség híján elvándorolnak a térségből.
A vállalkozók is jól járnak, igényeiket ugyanis az együttműködés keretében maximálisan figyelembe veszik a képzési intézmények. Az egyik aláíró, a Mávépcell Kft. például már jelezte, hogy - egy megrendelés miatt - szüksége lesz vasútipálya-karbantartókra.
Jelenleg is dolgozunk a második fél évre szóló munkaprogramon, amelynek keretében különböző projekteket finanszíroznak meg az aláíró felek - közölte lapunkkal Kovács Péter, a Vas Megyei Munkaügyi Központ igazgatóhelyettese, a program egyik koordinátora.
Az egyik ilyen, lassan végső formát öltő projekt szeptembertől 30 megváltozott munkaképességű embernek teremt munkát. Ehhez Jánosháza önkormányzati hivatala ingatlannal járul hozzá, a munkát egy papíripari termékeket gyártó cég biztosítja, a kezdeményezést a munkaügyi hivatal 15 millió forinttal támogatja. (TTE)


