BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzletrontó futballválogatottak

Nemcsak a francia futballsztárok esnek el a világbajnoki mérkőzésekért beígért legkevesebb 50 ezer, legfeljebb pedig egymillió eurós jutalomtól, a legnagyobb veszteséget a TF 1 francia televízió könyvelheti el a nemzeti tizenegynek a vb-ről való korai búcsúja miatt. Ráadásul a csapat nagy szponzorai, az Adidas, a Carrefour kereskedelmi vállalat és az egyik legnagyobb francia bank, a Crédit Agricole is búcsút inthet a vb ideje alatti legnagyobb imázsformáló hirdetéshordozójának, amelyre összesen 38 millió eurót áldoztak.

Sőt, az Adidas elveszítette másik, a végső győzelemre esélyes pártfogoltját, az argentin válogatottat is, miután szerdán a dél-amerikai csapat csak döntetlent ért el Svédországgal szemben, és így kiesett. A francia labdarúgó-szövetség (FFF) a futballfieszta előtt megállapodott a játékosokkal, ha a nyolcaddöntőig sem jutna el a válogatott, nem kapnak prémiumot a játékosok.

Ha viszont bejutottak volna a jokohamai döntőbe, fejenként egymillió eurót kasszíroztak volna. Az említett jutalom közel kétszerese az 1998-as vb-győzelem után megítélt 590 ezer eurónyi prémiumnak. Akkor a francia válogatott reklám- és marketingjogai 340 ezer eurót jelentettek játékosokként. Az FFF rendkívüli szövetségi ülést hívott össze péntekre. Az argentin játékosokat az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva semmilyen prémiummal nem kívánták jobb teljesítményre ösztönözni szövetségük vezetői.

A francia válogatott vesszőfutására legjobban a TF 1 fizetett rá, hiszen 60 millió euróért vásárolta meg vb közvetítési jogdíjait a KirchMediától.

Az időeltolódás miatti délelőtti mérkőzéssugárzás okán már korábban is komoly fejtörést okozott, miként lehet a reklámidőket a lehető legmagasabb áron értékesíteni, most azonban legkevesebb 15 millió euró reklámbevételtől esik el a televízió. Ha a válogatott döntőbe jutott volna, 220 ezer euróért kínált volna egy 30 másodperces reklámblokkot, a kialakult helyzetben valószínűleg a finálés spotok legfeljebb 100 ezer euróért adhatók el. Összehasonlításul: az USA legnézettebb sporteseményén, a Super Bowlon egy 30 másodperces blokkot kétmillió dollárért lehet értékesíteni.

A TF 1 részvényárfolyama már a vb kezdete óta esik, a válogatott kiesése után pedig további 4 százalékkal süllyedt az árfolyam. (SK)

VG-összeállítás

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.