BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Verseny a Viva-részért

A két vezető amerikai médiamogul, az AOL Time Warner és a Viacom is érdeklődik a kölni székhelyű Viva televízió többségi részvényeinek megvásárlása iránt - értesült a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A német zenetévé így a jelek szerint igen könnyen egy felvásárlási háború kellős közepén találhatja magát. Az, hogy melyik fél győzelme lenne a társaság, illetve az alapító tagok számára az előnyösebb, egyelőre kétséges. Annyi azonban már most is bizonyosra vehető, hogy a legnagyobb versenytársnak számító MTV anyavállalatának, a Viacomnak a győzelme esetén a Viva elvesztheti a programtervezésben eddig meglévő függetlenségét. A versengő vállalatok az egyenként 15,3 százalékos Vivendi- és EMI-részesedéseket szeretnék megkaparintani.

A társaság értékesítésének folyamata önbeteljesítő jóslatként hajtja fel a részvények árát. A piacon hosszú ideje terjedő hírek a különböző vevőjelöltekről két hónap alatt 8-ról 11 euróra emelték a papírok árfolyamát, így azok értékesítése a tulajdonosok számára is egyre jobb üzletnek ígérkezik. Ráadásul a cég a veszteséges Viva 2 csatorna újraszervezése után az idei évre már igen ambiciózus üzleti tervet tett közzé.

Mindezzel együtt a Viva 125 millió eurós tervezett bevételével sem közelíti meg a nagy vetélytárs MTV-csoport hárommilliárd eurós forgalmát. A Viva képviselői a lap értesüléseit nem kívánták kommentálni. (LGA)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.