Vita a Tőzsdei Kurirról
Tegnaptól kapható a Tőzsdei Kurir című új bulvárlap az Új Press Rt. kiadásában. A lap főszerkesztője, H. Bíró László elmondta, az elmúlt évek elemzései szerint a hazai bulvárlappiacon növekedés várható, így van létjogosultsága egy új, a többi hasonlótól szerkezetében, látványában is eltérő napilapnak. A GfK Hungária Piackutató Intézet szerint ezen lapok olvasottsága az 1998-as 8-ról 2001-re 12 százalékra nőtt, s tovább bővül.
H. Bíró László szerint a mai 250-300 ezres bulvárlappiacnak mintegy 20-25 százalékát a Tőzsdei Kurir meg tudja szerezni. A tegnapi első promóciós szám 165 ezer példányban került az utcára, s a következő időszakban naponta százezer lapot nyomnak majd, felerészben vidékre, postai terjesztéssel. Arról H. Bíró László nem kívánt adatokat közölni, hogy mekkora eladott példányszámnál lesz nyereséges a lap, csupán annyit mondott: rentábilis lesz.
A Tőzsdei Kurir név H. Bíró László szerint jogszerű, amit mindeddig még senki nem támadott meg, s ennek az orgánumnak semmi köze a néhány éve megszűnt Kurírhoz - mondta. Ugyanakkor nem tartja jogszerűnek a bulvárlap megjelenését a P and B Média Rt. tulajdonosának képviselője, aki szerint több szempontból is jogszerűtlen lépést tett az Új Press Rt. A társasághoz eljutott információk szerint ugyanis a Tőzsdei Kurir lapengedélye május 29-ei dátumra szól, s ettől kezdve van még 15 nap fellebbezési idő, amíg a lapengedély nem jogerős. E határidőn belül - tehát jogszerűtlenül - jelent meg a lap. De jogsértő a megjelenés egyebek mellett azért is, mert mást jegyeztek be kiadónak és főszerkesztőnek a lapengedélybe, és más szerepel a tegnap megjelent impresszumban. Ráadásul a P and B Média tulajdonosának képviselője úgy látja, a kiadó védjegybitorlást is elkövetett.
Éppen ezért egyrészt államigazgatási eljárásban fellebbeztek a lapengedélyezés ellen, másrészt pedig a védjegyoltalom megsértése miatt bírósági pert is fontolgatnak.
Lázár Ildikó


