Mozzarella: csökkenő nyereség
A kizárólag hazai piacra termelő társaság évente 8-10 millió liter tejet dolgoz fel, az idei évben ez meghaladja a tízmillió litert. Rohony Miklós ügyvezető szerint a Mozzarella Kft. speciális sajtféleségei révén tudja növelni termelését és piaci részesedését. A cég nyereségessége viszont csökken az idén, miután a hazai sajtpiaci árak mélyponton vannak. A tej literenkénti ára államilag garantált, nem követi a piaci folyamatokat, állami beavatkozás nélkül a többletterheket a sajtgyártóknak kell lenyelni.
A társaság árbevétele tavaly 912 millió forint volt, az idei évben meghaladja az egymilliárdot. A termelés döntő hányadát - 65-70 százalék - a saját terméket reprezentáló "pizza mozzarella" sajt adja. A társaság az egyik meghatározó hazai pizzahálózatnak is beszállítója lett nemrégiben. Emellett a Parmalat Hungária részére végez bérmunkát, részükre mozzarella parmalat sajtot és mascarponét gyár-tanak.
A sajtgyár fejlesztése 1996 óta folyamatos. Összesen mintegy 200 millió forintot költöttek a fejlesztésre és korszerűsítésre. A most folyamatban lévő beruházás összege 85 millió forint, az építkezési munkálatok december végéig fejeződnek be. (RG)


