Válságmenedzselés: beruházási stop és leépítés
A világméretű gazdasági lassulásra a vállalatok 71 százaléka a költségek csökkentésével, 51 százaléka szervezeti átalakítással, 31 százaléka a gyengén működő részlegek eladásával vagy bezárásával, illetve termelése visszafogásával válaszolt - derült ki a William M. Mercer amerikai tanácsadó cég felméréséből, amelyben a világ 1087 vállalatának vezetőjét kérdezték meg. A kiadásokat csökkentő lépések között előkelő helyezést kapott a bérköltségek lefaragása: a megkérdezettek közel fele döntött úgy, hogy nem vesz fel új munkatársat, a válaszadó cégek 31 százaléka leépítette a létszámfelesleget. Tíz vállalatból három csökkentette a béremelés ütemét, ötből egynél bérbefagyasztást rendeltek el, míg a megkérdezett cégek 8 százalékánál csökkentették a fizetéseket.
Nincs másként ez Németországban sem, ahol a Psephos közvélemény-kutató intézet végzett felmérést vállalatvezetők körében az idei év első felében. A megkérdezettek válaszaiból kiderül, hogy a cégek változatlanul nem bíznak a kibontakozásban, 60 százalékuk nem számít a gazdasági helyzet javulására. Mindamellett más-más a vélemény az egyes ágazatokban. A szolgáltatásban, a gépek és közlekedési eszközök gyártásában érdekeltek optimistábbak, a kereskedelmi, közlekedési, energetikai és vegyipari cégek már pesszimistábbak, az építőipari vállalatok vezetői hovatovább már csak lemondóan legyintenek, ha a lehetséges fellendülés időpontjáról esik szó.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a német vállalatok - külföldi társaikhoz hasonlóan - a pillanatnyi válsághelyzetet kihasználják arra, hogy már régóta halogatott döntéseket meghozzanak, átalakítsák, a jobb időkre felkészítsék a céget. Ez jól tetten érhető az utóbbi hónapok eseményeiben: a vállalatok sorra megtisztítják portfóliójukat, kidobják, ami elavult, vagy kevés hasznot hoz, s minden eszközt megragadnak, hogy csökkentsék a költségeiket. Ezek közül az egyik leggyakoribb módszer, hogy alacsonyabb árak reményében újratárgyalják beszállítói szerződéseiket, különösen a gépek és a közlekedési eszközök gyártásánál.
Dekonjunktúra idején a magyarországi vállalatok sem viselkednek másként, mint a külföldiek, főleg, ha exportra termelnek - vélik a hazai elemzők. Akár magyar, akár külföldi tulajdonban vannak, költségcsökkentéssel, a hangsúlyok áthelyezésével, adott esetben a termelés visszafogásával, belső létszámleépítéssel igyekeztek alkalmazkodni a megváltozott piaci körülményekhez. Ugyanakkor az is jellemző, hogy a vállalatok elhalasztották fejlesztési döntéseiket, s ez a beruházások csökkenéséhez vezetett tavaly, sőt még az idei év első negyedében is érezhető volt ez a tendencia. (KK)


