Vigyázat, pollenveszély!
A hazánkban is népbetegségnek számító szénanátha kialakulásában az immun-, az ideg- és a hormonrendszer felbomlása mellett jelentős szerepük van a virágporoknak. A hosszú kánikula miatt sajnos a szokásosnál hamarabb kell számolni a levegőben szállingózó növényi porokkal. A szakorvosok becslése szerint több mint 130 ezren kínlódnak miatta, számuk azonban lényegesen több lehet. Sokan ugyanis csak akkor mennek el az orvoshoz, ha már elviselhetetlen a közérzetük. Igaz persze, hogy kevés a szakrendelés.
Ezt a kellemetlen kórt nem szabad összekeverni az allergia más fajtáival, illetve az asztmával, bár szoros összefüggés van köztük. Az allergiás szénanátha általános tünetei között az orrviszketést, a tüsszögést, az orrfolyást, az orrdugulást és különféle szempanaszokat tartják számon. Két típusa ismert: az évszakhoz kötődő, valamint az egész évben meglévő szénanátha. Az előzőt az időszakonként változó különféle pollenek váltják ki, jellemző rá a garat- és a hallójárat-viszketés, a
könnyezés és a szemhéjödéma. Az esetek 40 százalékában légzési panaszok is előfordulnak, amelyek az esti-éjszakai órákban erős köhögéssel, sípoló légzéssel jelentkeznek. Az egész évben meglévő szénanátha oka a lakásokban megtalálható atka, az állati szőr és a penészgomba. Az állandóan meglévő allergia folyamatos orrdugulással párosulhat, gyakori szövődménye a melléküreghurut.
Az évről évre egyre több embert érintő betegség időbeni felismerése nem csak a tünetek csökkentése miatt fontos, lényeges az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szempontjából is, hiszen az előrehaladott állapotban lévő betegek gyógyszeres terápiája igen költséges. Azért is fontos a szénanátha időben történő diagnosztizálása, hogy ne váltson ki egyéb betegségeket. Ezért a már említett tünetek jelentkezésekor azonnal a háziorvoshoz kell fordulni, aki megfelelő szakorvosi szolgálathoz utalja a beteget. Orvosi tapasztalatok szerint először egy allergénre érzékeny az ember, az rend-szerint a parlagfű vagy a háziporatka. Ám - a kellő időben történő kezelés híján - ezt általában más allergének követik, ami az asztma kialakulásához vezethet.
Márpedig allergének tömegében élünk. A szennyezett levegő, a különféle füvek és fák pollenjei átjutnak az orr nyálkahártyáján, s az arra hajlamos embereknél súlyos, krónikus gyulladást okoznak.
A hazai szakorvosok társasága már tavasszal jelezte, hogy nehéz szezon előtt állunk. Az allergének - köztük a parlagfű - összehangolt irtása nincs megszervezve. További gond, hogy csak szerény mértékben nőtt az allergiásokat ellátó szakterület kapa-citása, s gyakran azokról sem tudnak a betegek. A társaság arra is felhívta a figyelmet, hogy a különböző médiumokban gyakran kínálnak "végleges gyógyulást" ígérő készítményeket, pedig ez a betegség nem gyógyítható, csupán a megfelelő kezeléssel javítható a betegek állapota.


