BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemaradó kis hazai öntödék

Kedvezőtlenül érintette a hazai öntészeti vállalatok első féléves teljesítményét a nyugat-európai recesszió - mondta lapunk érdeklődésére Havasi László, a Magyar Öntészeti Szövetség (MÖSZ) főtitkára. A forint erősödése miatt az export jövedelmezősége csökkent, s elenyésző azon piacok száma, ahol sikerült árat emelni. Emiatt jó néhány cégnél visszafogták a fejlesztéseket, beruházásokat, illetve csökkentették a létszámot.

A kimutatások szerint a ma-gyaroszági öntödék közül elsősorban a kis- és közepes vállalkozások kerültek veszélybe a nyugat-európai recesszió miatt. Számukra hátrányos az is, hogy a Széchenyi-terv forrásai is elapadtak. A főtitkár szerint elsősorban a járműipari beszállítók - például az Euro Metall Kft., a Rába Kispesti Öntöde és Gépgyár Kft., a Fémalk Rt. - teljesítettek jól. Az időszak vasöntvénytermelése a MÖSZ tagöntödéiben 4,4, a hazai öntödékben 7,5 százalékkal nőtt 2001 első feléhez viszonyítva, a vasöntödék többségénél esett a termelés. A prognózisok szerint esély van arra, hogy az év végén vagy a jövő esztendő elején ismét növekedjen az öntvények iránti kereslet.

Az első féléves acélöntvény-termelés még nagyobb arányú bővülést mutat, a tagvállalatoknál 36,8, összességében pedig 23,5 százalékosat. Az acélöntödék mintegy felénél termeléscsökkenés, a többinél ennél nagyobb arányú növekedés eredményezte a kedvező változást. Az acélöntvényen belül a nagyobb értékű precíziós acélöntvények volumene csökkent az első fél évben.

Az alumíniumöntvény-termelés dinamikus emelkedése folytatódott. A MÖSZ tagvállalatainak összesített termelése 2001 első feléhez viszonyítva 38,9 százalékkal nőtt, de nagy a valószínűsége a számítással meghatározott 36,1 százalékos összes hazai termelésnövekedésnek is.

A tagvállalatoknál a kokillába öntött öntvények termelésének bővülése nagyobb ütemű volt, mint a nyomásos öntödéké. A homokba öntött öntvények mennyisége ugyan nem jelentős, de a növekedés figyelemre méltó. Ám az alumíniumöntödék teljesítménye is jelentős eltéréseket mutat. A nagyobb kapacitású kokilla- és nyomásos öntödék mindegyikében termelésemelkedés volt, míg a kisebb öntödék többségében csökkent a termelés.

A nehézfémöntödék esetében ebben az évben sem tudott a MÖSZ összesített adatokkal szolgálni a kisszámú adatszolgáltató, illetve a bázisadatok hiánya

miatt. (BGy-HÉ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.