>> Induláskor, a kilencvenes évek ele-

jén sokan vélekedtek úgy: önámítás, amire Magyar József vállalkozik önerőből és hitelekből. Gyötörték-e önt kételyek, kétségek?

- A vállalat alapítására vonatkozó döntés nem volt megalapozatlan, bár kétségkívül iszonyatos munkát és energiát igényelt, s tisztában voltam az üzleti kockázat súlyával is. Utólag visszagondolva: munkaszeretetem adott erőt a nehézségek idején. Gyerekeimnek szoktam mondani: 32 éve járok be ugyanazon a kapun dolgozni, és soha, egyetlenegyszer sem éreztem azt, hogy kényszerből lépem át a küszöböt. Pedig nekem is vannak nagyon rossz napjaim, időszakaim, de a gyárba ilyenkor is örömmel jövök. Arról pedig még álmodni sem mertem, hogy egyszer ide kerülök, ahol most vagyok.



>> Szakmai és üzleti sikereit mennyi-ben segítette a körülmények sajátos egybeesése, mondjuk úgy, a szerencse, és mennyiben a szakmai tudás és tapasztalat?



- Az élethez kell szerencse is, ami engem valóban nem került el. De a szerencse csak akkor jön, ha teszünk is érte valamit. Ha nem veszek lottót, esélyem sincs a főnyereményre. Legnagyobb erényem a szakmai türelem volt, legalábbis így tűnik az évek távlatából. Soha nem voltam elégedetlen beosztásommal, számomra az előrelépés mindig egy megnyíló lehetőség kihasználását jelentette. Ugyanolyan szakmai kihívást jelentett művezetőnek lenni, mint később fejlesztőmérnöknek. A lassú előrelépéseknek köszönhetem azt is, hogy a szakma minden területét apró részletességgel ismerem. Lemegyek csukott szemmel az üzembe és a zörejekből, hangokból meg tudom mondani, hol vagyok. Az új generáció számára ez a lehetőség sajnos már nem adatik meg, de a mai világban nincs is rá szükség. Egy-egy szakterületet kell nagyon jól művelni.



>> A hazai baromfiiparon belül hová

helyezné el a Hungerit Rt.?



- Árbevétel alapján 2001-ben a Hungerit a negyedik legnagyobb baromfiipari vállalat volt Magyarországon, a Hajdú-Bét, a Bábolna és a Sárvár után. Ezt én egy jó pozíciónak tartom. A tavalyi eredmények még nem ismertek, de elképzelhető, hogy a 2002-es árbevételi rangsorban megelőzzük Sárvárt, feljövünk a harmadik helyre.



>> Milyen a kapcsolata a hazai szak-mával?



- Fontosnak tartom, hogy a Hungeritnek korrekt kapcsolata legyen a konkurens cégekkel. Én személyesen is igyekszem velük a jó viszonyt tartani. Az egészséges versenyhelyzet az ágazat szakmai továbbfejlődésének a motorja. Sajnos a hazai baromfiiparban vannak még ellentmondások, sok a piaci versenyt torzító szereplő. Gondolok a feketén működő vágóhidakra, amelyekkel szemben máig nincs hathatós fellépés. A baromfiipar másik nagy problémája, hogy az egyetlen élelmiszer-ipari ágazat Magyarországon, ahol az állam még ma is 20 százalékban jelen van a piacon. A bábolnai baromfiipari vállalat ilyen súlyú jelenléte miatt a szektor többi szereplője évek óta torz hazai piaci viszonyok között értékesít és vásárol. Az állami vállalatnál nincs profitkényszer, a magánszférával ellentétben. A vállalat a piaci ár alá és fölé tud menni bármikor, hiszen a tulajdonos állam előbb vagy utóbb milliárdos veszteségeit is kiegyenlíti az adózók pénzéből. Nagyon bízom abban, hogy hamarosan megtörténik a bábolnai baromfiipar privatizációja.



>> Segítséggel, vagy egyedül építette ki

a vállalat új üzleti kapcsolatait?



- Egy fecske nem csinál nyarat. Igen komoly csapatmunka eredménye, hogy ma már 35 ország piacán ott vagyunk. Sok-sok információ alapján dolgozunk. Vevőinkkel és beszállítóinkkal stabil és megbízható partneri kapcsolatban állunk. Nem kis erőfeszítés és anyagi áldozatvállalás mellett, de sikerült a Hungerit köré kiépíteni egy stabil vágóállat-termelői kört, garantálni tudjuk az egyöntetű és állandóan jó minőségű termékgyártást. Valamikor én is voltam termelő másodállásban, tudom, milyen gondot jelent, ha a feldolgozó nem segíti a vágóállat-termelőt. Ezért én most minden szakmai és anyagi segítséget megadtam a termelőnek, amit én annak idején hiányoltam.



>> A volt szentesi baromfiipari kapacitások kivásárlását követően 1994-től 2002-ig a gyár teljes rekonstrukciója is megtörtént, közel hatmilliárd forintból. Honnan, miből?



- A Hungerit Rt. folyamatos tőkehiánnyal küszködött, de az idő sürgetett. Tudtuk, ha a fejlesztéseket elodázzuk, a vállalat hosszú távon elveszíti versenyképességét. Szerencsére sikerült a bankokkal igen korrekt kapcsolatot kialakítani. A korábbi évek alapján tudták, hiteleinket percre pontosan fizetjük, s hozzuk a vállalt pénzforgalmat is. Talán ennek is köszönhető, hogy elképzelésekhez mindig megkaptuk a szükséges forrásokat, és a fejlesztéseinket időben meg tudtuk valósítani. Volt arra is példa, hogy a pályázati forrásszerzéshez szükséges önerőre is hitelt nyújtottak. Bár a hitelállományunk igen magas, jelenleg 4 milliárd forint körüli, de árbevételünkhöz képest nem éri el a 18 százalékot.



>> Az elmúlt tíz év ágazati válságai

közepette sokan elvéreztek. A Hungerit hogy vészelte át ezt az időszakot?



- Magyarországon ma csak a Hungerit rendelkezik mind a négy baromfifajta - csirke, kacsa, liba, pulyka - vágására és feldolgozására alkalmas kapacitással. Így rugalmasan tudunk alkalmazkodni az állandóan változó vásárlói igényekhez. Magyarországon elsőként kezdtük el saját fejlesztésként a panírozott félkész és konyhakész termékek gyártását; nyolc feldolgozó követett minket. Önálló, négyfős termékfejlesztő csapatunk van, újabb és újabb korszerű termékeket tudunk piacra dobni. Stabil vevőkört tudtunk kialakítani. Nem hajszoljuk a nagy profitot. Nem vagyok híve a "piaci ugrálásnak". A biztonság az első. Számomra egy stabil, visszatérő vevő évi 20 millió euró körüli megrendeléssel nagyobb érték, mint egy új nagy megrendelő, akit még nem ismerek. A változó piaci környezet kevésbé érinti a céget, miután 35 országba exportál, az árbevétel fele származik külpiaci értékesítésből.



>> Milyenek a magyar baromfiipar

esélyei az ismét középpontba került volt szovjet piacokon?



- Négy éve dolgozunk egy orosz üzleti partnerrel, akitől évi 1,5-2 millió dollárnyi megrendelést kapunk. Van esély az eladott termékek mennyiségének növelésére. Nagy hiba volt az orosz piacról kivonulni a kilencvenes évek elején. Magyarország orosz piaci lehetőségei az uniós csatlakozással javulni fognak. Hiszen a határaink mellett 160-200 millió ember él, ahol hatalmas mennyiségű élelmiszert lehet elhelyezni.



>> Több feldolgozó komoly válságba

került, mert a nagy profit reményében túl sokat kockáztatott az orosz piacon. A Hungerit viszont nem kockáztat: árbevételének alig tíz százalékát teszi ki ez a reláció.



- Miután a nemzetközi élelmiszerpiac gyakorlatilag a szubvenciók versenye, s nálunk az ágazat minimális támogatásban részesül, nehéz labdába rúgni. Jelenleg a magyar csirkét kilogrammonként egy dollár alatt nem tudjuk adni, míg a szubvencionált francia csirke ára nyolcvan cent. Franciaországban 53 cent a baromfi kilogrammonkénti átlagos támogatása, nálunk negyven sincs. A magyar kormánynak az EU-csatlakozás előtt célszerű lenne támogatni azokat a feldolgozókat, amelyek nyitnak a volt szovjet tagállamok felé. A kockázat kivédhető, hiszen a vevőnek előre kell fizetnie. A támogatást ehhez kellene kötni. Egy rásegítő gazdaságpolitikával nem csak az élelmiszer-ipari export bővülhetne jelentősen, az eladott többletmunka is. A baromfiiparban például 86 százalék a belföldi hozzáadott érték aránya. Az ágazat a legolcsóbb devizakitermelés arányát tudná növelni, munkahelyek fenntartása és bővülése mellett. A gabona egyre nehezebben adható el, s ennek egy részét a többlet-baromfiállománnyal meg lehet etetni.



>> Egy év múlva EU-tag lesz az ország. Milyennek várja cége helyzetének alakulását?



- Hazudnék, ha azt mondanám, nyugodtan várom a csatlakozást. A hatásokat csak akkor tudjuk lemérni, ha már a közösség tagjai leszünk. Mondjuk 80 százalékban optimista vagyok, s csak 15-20 százalékban munkálkodik bennem egyfajta félelem. Azért vagyok inkább optimista, mert sok előnyt látok. Például megszűnnek a határok, ezzel az egyes EU-tagországok állatorvosainak kötözködős ellenőrzései, melyek lassították az áruszállítást. Sok adminisztrációtól mentesülünk, például az árut nem kell honosítani. A csatlakozástól a piac a szó valódi értelmében kinyílik, valamennyi szereplővel közvetlen üzleti kapcsolatba léphetünk, a nagy és kisebb kereskedőktől az áruházláncokig. Az európai baromfi-fogyasztási szokások változása is jól jön nekünk. Ma már egyre inkább a friss baromfit vásárolják, a fagyasztott hús iránt csökken a kereslet. Magyarországról gyorsan tudunk friss árut szállítani, míg a nagy konkurens Brazília és Tajvan csak fagyasztottat. Az üzemünk korszerű, valamennyi EU által előírt audittal rendelkezik. Aggódom viszont a magyarországi termelői kör miatt. Az uniós csatlakozásra ők nem tudtak felkészülni. Az ágazat jövedelemtermelő képessége az elmúlt tíz évben nem nyújtott lehetőséget a fejlesztésekre, s az államtól sem kapnak elegendő támogatást a technológia korszerűsítésére. Ha a magyar baromfitermelő a nyugat-európaiéhoz hasonló technológiával tudna dolgozni, hasonló lenne az önköltségi szint is. Jelenleg egy németországi termelő átlagosan 165 forintért állít elő egy kilogramm csirkét, a magyarországi 178 forintért. Kevés esélyt látok a felzárkózásukra. A SAPARD-programot például nem ismerik. Félő az is, hogy nyugat-európai termelők telepednek le az országban, és átveszik a magyarországi termelést.



>> A vállalatépítés többnyire konfliktusokkal terhes folyamat: ön milyen, keménykezű, vagy engedékeny? Haragtartó, vagy könnyen megbékél?



- Régen nagyon hirtelen természetű voltam. Pillanatok alatt begurultam, kiabáltam. Ma már megfontoltabb vagyok, nyilván a korom miatt is. Bár néha még most is ki tudnak hozni a sodromból. Haragtartó nem vagyok, gyorsan lerendezem a dolgokat, és öt perc múlva elfelejtem a sérelmeket.



>> Mennyire stabil az ön mellett dol-

gozó csapat összetétele?



- Ma már közel 80 diplomás dolgozik a cégnél, a kezdet kezdetén mindössze hatan voltunk. Olyan embereket sikerült összehozni, akik döntésképesek és jók a csapatmunkában. A fluktuáció 1 százalék alatti. Más a helyzet a fizikai dolgozóknál, ahol szalag mellett, vizes helyen, nehéz munkakörülmények között kell dolgozni, körükben meglehetősen nagy az elvándorlás. Az idén további béremeléssel próbáljuk a fizikai létszám területén erősíteni a stabilitást. A munkakörülményekre, a dolgozói öltözőkre, a munkaruhákra jelentős összegeket költöttünk az elmúlt években.



>> Köztudomású, hogy mély érzelmi szálak fűzik Szenteshez, ahol 1957 óta él. Ön azon magyarországi vállalkozók egyike, aki magánemberként is fontosnak tartja a városi élet javítását, az oktatás, a sport, a kultúra és az egészségügy támogatását. A város díszpolgári címet adományozott önnek. Ez milyen kötelezettségeket jelent?



- Szentes számomra nagyon-nagyon sokat jelent. Itt voltam gyerek, itt jártam iskolába 18 éves koromig, itt érzem jól magam. Szeretném, ha a város még többet fejlődne, s ezért a Hungerit is sokat tehet. Belőlünk ma már sok kis cég él Szentesen és környékén. Arra mindig figyeltem, hogy az itt élők részére biztosítsak munka- és megbízási lehetőségeket. Az egész családom itt él, gyerekeim és unokáim. A díszpolgárság egyfajta kötelezettséget is jelent, amit szívesen teljesítek Szentes fejlődése és pezsgő társadalmi élete érdekében.